Megélhetési civilkedés – idegen tollakkal

Pozsony |

<p>Összeollózott, jogtalanul felhasznált szöveg, smeres csatornákon keresztül a beszerzett állami dotációból megjelentetett kiadványban.&nbsp;</p>

Az Emberi Jogok Intézete (IĽP) nevű polgári társulás Bízz, de ellenőrizz (Dôveruj, ale preveruj) címen adott ki könyvet annak érdekében, hogy a fiatalok ne dőljenek be a propagandának és a konspirációs elméleteknek. A kiadványt az iskolákban akarják terjeszteni. Amint arra Radovan Bránik, a sme.sk bloggere felhívta a figyelmet, a kiadvány jelentős része korábban megjelent anyagokból lett összeállítva, s ezt a szerzők nem jelezték megfelelően a könyvben. „A társaság, amely az emberi jogi civil szektort képviseli, mások munkáján élősködik, mások szellemi tulajdonát lopta el” – nyilatkozta a blognak az egyik meglopott, Irena Biháriová roma civil aktivista. A kiadványt 5300 euróval támogatta a belügyminisztérium, amiben az az érdekes, hogy ilyen jellegű támogatást ritkán ad a tárca. A magyarázat az lehet, hogy az IĽP vezetője, a magát baloldalinak nevező Peter Weisenbacher jó kapcsolatokat ápol a Smer ifjúsági szervezetének egykori vezetőivel. „Csupán egy brosúráról van szó, nem pedig tudományos munkáról, így megfelelőnek tekinthető módon jeleztük a szövegek átvételét” – védekezett az omediach.com szakportálnak a szervezet főnöke. Nem ez az IĽP-t irányító aktivisták első malőrje. A hírügynökségek által az utóbbi években emberjogi szakértőként gyakran megszólaltatott Weisenbacher korábban az Amnesty International szlovákiai részlegét vezette, ám gazdasági visszaélések miatt a londoni központ – példátlan módon – az egész szlovákiai „kirendeltséget” bezárta és más emberekkel indította újra. Weisenbacherék ezután alapították az intézetnek nevezett polgári társulásukat, amely eddig leginkább Az év homofóbja ellentmondásos versennyel hívta fel magára a figyelmet: a kiválasztott idézetek jelentős része messze volt a homofóbiától. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?