Még egy hónapig válthatunk egészségbiztosítót

<p>Most még válthatunk egészségbiztosítót. A társaságok kampányt indítottak az új ügyfelek megszerzéséért. Melyik biztosító mit kínál?</p>

Nem sok lehetőséget biztosít a jelenlegi törvényi szabályozás az egészségbiztosítóknak arra, hogy eltérő kínálatukkal szólítsák meg az ügyfeleket. Mivel az egészségügyi ellátás gyakorlatilag ingyenes, csak pluszszolgáltatásokkal, a törvény által elő nem írt szűrővizsgálatokkal, esetleg a gyógyszerek önrészének térítésével, illetve nem szorosan az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó ajánlatokkal tudják csak megszólítani a lakosságot. Már csak egy hónap van hátra az idei biztosítóváltási időszakból, így mindhárom egészségbiztosító kampánya csúcsra jár. Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal adatai szerint augusztus végéig mintegy 66 ezren jelezték átlépési szándékukat. Ez viszonylag lanyhább érdeklődést mutat az átjelentkezések iránt, tavaly augusztus végéig már több mint 100 ezer kérvény érkezett. Egy évvel ezelőtt még az sem volt biztos, hogy idén lehetőség lesz még biztosítót választani magunknak, a Fico-kormány ugyanis már bejelentette, hogy mindenképpen bevezeti az egybiztosítós rendszert. Igaz, a megvalósítás késik, azt már maga Robert Fico miniszterelnök is elismerte, hogy 2014 januárjától nem változik a rendszer, a legújabb elképzelések szerint még egy év haladékot kapnak a biztosítók. A három egészségbiztosító idén is mindent megtesz az új ügyfelek megszerzéséért. A VšZP már júliusban bejelentette, hogy 580 ezer eurót költ új ügyfelek megszerzésére és a jelenlegiek megőrzésére. „Legitim jogunk, hogy megküzdjünk minden új biztosítottért” – jelentette ki Marcel Forai, az Általános vezérigazgatója. A kampány célja az ügyféltörzs stabilizálása. A biztosító szerint az egyik legnagyobb előnyük, hogy ők a legnagyobbak, ők fordítják a legnagyobb átlagos összeget egy biztosítottra. A Dôvera Egészségbiztosító nem imázskampánnyal, hanem egy új szolgáltatások népszerűsítésével próbál új biztosítottakat szerezni. „Már a korábbi években is konkrét termékeket hirdettünk, a jelenlegi kampány során is két új érdekes termékre akarjuk felhívni jelenlegi és leendő ügyfeleink figyelmét” – magyarázta lapunknak Monika Šimunová, a Dôvera szóvivője. A biztosító elismeri, hogy az egészségügyi ellátás terén nincs nagy mozgásterük a biztosítóknak. „Az egészségbiztosítók valójában a gyógykezelés teljes spektrumát fedezik, meg tudják azonban különböztetni magukat ügyfeleik kiszolgálásával” – állítja Šimunová. A Dôvera ezért a betegmenedzsment szélesítését tervezi, vagyis olyan azonnali információkhoz juttatja ügyfeleit, hogy mielőbb megtalálhassák a legközelebbi orvost, gyógyszertárat. A másik magán-egészségbiztosító, az Union a megelőzésre, az egészséges életmód népszerűsítésére épít, például a kötelező oltásokon felül több szérum árát, illetve beadásának költségeit is fizeti. „Továbbra is meggyőződésünk, hogy a több-biztosítós modell előnyösebb a biztosítottak és a szolgáltatók számára is” – állítja Veronika Hauswaldová, a biztosító szóvivője. Ezt kínálják az ügyfeleknekNem lehet egyértelműen megmondani, melyik biztosító kínálata az erősebb. Minden ügyfélnek mások a prioritásai. Ezt ajánlják a társaságok – bővebb információ a biztosítók honlapján érhető el. Dôvera- két évnél fiatalabb gyerekek és édesanyjuk számára személyenként 100 euró értékig fedezik a receptre felírt gyógyszerekért a beteg által fizetett önrészt (100+100 akció)- a vyhodnelieky.sk honlapon az ügyfelek megtalálják a legolcsóbb készítményeket- ingyenes influenza és pneumococcus elleni oltás, a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás szérumának 3. része ingyenes- az A és B típusú sárgaság elleni oltás költségeinek felét fedezik, a méhnyakrák elleni védőoltás költségeit a biztosítási időszak hossza alapján állják- az elektronikus ügyfélkapun keresztül a Biztonságos Gyógyszerek (Bezpečné lieky) alkalmazás figyelmeztet, ha az orvos nem kombinálható készítményeket írt fel- a Dôvera mobilapplikáció az okostelefonnal rendelkezőket tájékoztatja az aktuális tartózkodási helyükhöz legközelebbi gyógyszertárak, rendelők és kórházak nyitvatartási idejéről. Union- az élelmiszerallergia kivizsgálásának részleges költségei – 70 euró értékben- téríti a nagyőrlő fogak barázdazárásának költségeit 6–8 éves gyerekek számára- a pneumococcus elleni védőoltás költségeinek 50%-os térítése- megelőző oltások – influenza, A és B típusú sárgaság, kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás, bárányhimlő, meningococcus és rotavírusok ellen- CRP-kivizsgálás – gyors vérvizsgálat az antibiotikum alkalmazásának megerősítésére- EKG-kivizsgálás általános orvosnál- a méhnyakrák elleni szérum költségeinek 50%-a a 13–15 éves lányok számára- a hasonló korú fiúk esetében is 50%-os térítés – a szérum véd a pénisz- és végbélrák ellen- méhnyakrákszűrés 18 éves kortól – a törvény csak 23 éves kortól írja elő- végbélrákszűrés 40 éves kortól – a törvény csak 50 éves kortól írja elő- prosztatarák-szűrés 40 éves kortól – a törvény csak 50 éves kortól írja elő- 50%-os kedvezmény a térd- és csípőizület beültetésére a Clinica Orthopedica magánklinikán- 5–50%-os kedvezmények az Union Biztosító termékeire – utasbiztosítás, kiegészítő egészségbiztosítás, kötelező gépjárműbiztosítás. Általános Egészségbiztosító- a B, A+B típusú sárgaság elleni oltás 3. adagja ingyenes- méhnyakrákszűrés minden nőgyógyászati szűréskor- urológiai szűrés a 40 évesnél idősebb férfiaknál – 3 évente- garantált mammográfiai szűrés 15 napon belül- kedvezmények utazási irodákban- kedvezményes belépők sportközpontokba Szlovákia minden régiójában- vitaminok és étrend-kiegészítők kedvezményes áron- kedvezményes megelőző gyógyfürdői kezelések- kedvezmények látszerészeknél- kedvezményes szűrő- és megelőző kezelések.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?