VIDEÓ: Matovič szerint a következő hetek sorsdöntőek

Igor Matovič
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő a koronavírus-fertőzés hazai felbukkanásának egyéves évfordulóján rendkívüli beszédet intézett a polgárokhoz.

Matovič emlékeztetett, az első hullám idején Szlovákia azon országok közé tartozott, amelyek sikeresen vették fel a küzdelmet a koronavírussal szemben. Mint mondja, ez a szabályok becsületes követésének tudható be, míg a második hullám idején elhagyva a „győztes stratégiát” hangot kaptak a kételkedők és vírustagadók, sokan pedig hittek nekik.

A kormányfő ezért felszólította az embereket, vállaljanak szolidaritást a gyengébbekkel, hiszen ők azok, akiket leginkább fenyeget a járvány. Matovič a videóban beismeri, ő maga is többször „megkönnyítette az életét”, és nem tartotta be az egyes intézkedéseket. „A sikerünk, a mi közös sikerünk. A kudarcunk, sajnos, a közös kudarcunk” – nyomatékosította.

„A következő hetek sorsdöntőek” – mondta azzal, hogy – a környező országokhoz hasonlóan – Szlovákiában is egyre többen szorulnak kórházi kezelésre, naponta pedig sokan vesztik életüket.  

Matovič szerint ezért elengedhetetlen, hogy visszatérjünk az első hullám idején alkalmazott „győztes stratégiához”, amellyel felülkerekedhetünk a járványon.

„Bízom benne, hogy ezt a döntő küzdelmet megnyerjük. Én pedig miniszterelnökként mindent megteszek azért, hogy elegendő vakcinát biztosítsak” – zárta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?