A fitneszközpontok esetleges újranyitásáról a szakmai konzílium fog dönteni, és ezt a döntést, amelyet várhatóan 15 órakor hirdetnek ki, a kormány és az edzőtermek tulajdonosai is tiszteletben fogják tartani.
Matovič megegyezett a fitneszközpontok tulajdonosaival
Ezt Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő jelentette ki hétfőn, miután találkozott a Szlovákiai Fitneszközpontok Uniójának képviselőivel.
A miniszterelnök hangsúlyozta: az óvintézkedések enyhítése mindig a kompetens szakértők – epidemiológusok, infektológusok, virológusok – szakvéleményétől függ. „Ezeket a dolgokat nem a kisujjunkból szopjuk ki, és nem is arról van szó, hogy valakinek szándékosan ártani akarnánk” – tette hozzá. Szerinte a megbeszélés „hasznos” volt, mert a fitneszközpontok tulajdonosai meghallgatták az ellenvéleményt is.
Pavol Kiseľ, az ÚFS képviselője is konstruktívnak nevezte a tárgyalást. „Örülök, hogy kifejthettük az álláspontunkat, és megmagyarázhattuk, miért gondoljuk úgy, hogy az edzőtermekben be tudunk tartani minden elrendelt higiéniai előírást” – mondta Kiseľ, hangsúlyozva, hogy az akciójuknak nincs politikai felhangja.
A kormányfő arra a kérdésre, miért írta a közösségi hálón közzétett bejegyzésében azt, hogy az ÚFS tervezett tiltakozó akcióját bűncselekményként fogják kezelni, ha korábban még támogatta az efféle tüntetéseket, azt válaszolta, hogy „a sztrájkolást sem szabad túlzásba vinni”. Megerősítette, hogy a kormány elő akar terjeszteni egy olyan törvénymódosítást, amellyel más országok mintájára szigorítaná a tiltakozó akciók szervezésének és lebonyolításának feltételeit.
Az ÚFS az ellen tiltakozik, hogy a fitneszközpontokat az új típusú koronavírus miatt bevezetett óvintézkedések enyhítésének negyedik fázisában sem nyitották meg. A tulajdonosok hangsúlyozzák: biztosítani tudják az edzőtermekben a szükséges higiéniai feltételeket, ezzel kapcsolatban kidolgoztak egy speciális üzemeltetési útmutatót is.
A fitneszközpontok újranyitását támogatja Ivan Husár (SaS), az Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztérium államtitkára. Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter ellenben azoknak a szakértőknek ad igazat, akik szerint az edzőtermek megnyitása kockázatos lenne. Az ÚFS korábban kilátásba helyezte, hogy az edzőterem-tulajdonosok tiltakozásképpen blokkolni fogják a D1-es autópálya fővárosba vezető szakaszát, de végül csak lassították a forgalmat. Erre reagálva a kormányfő személyes találkozóra hívta őket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.