Matovič: Lehetnek majd olyan napok is, amikor száz pozitív teszteredmény lesz

Igor Matovič
Pozsony |

Jelentősen növelni akarja a kormány a tesztelések számát Szlovákiában. Az állami laboratóriumok mellett a magánkézben lévők is tesztelni fognak. Tíz napon belül napi négyezer tesztet tudnak majd elvégezni. Ezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette ki Igor Matovič kormányfő és Marek Krajčí (mindketten OĽaNO) egészségügy-miniszter.

„Kevés tesztet csináltunk, így mindnyájan hazudtunk egymásnak, amikor azt állítottuk, hogy jól állunk. A válság kezelése szempontjából sokkal jobb, ha kimondjuk az igazat. Lehetnek majd olyan napok is, amikor száz pozitív teszteredmény lesz” – figyelmeztetett Matovič.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) kimutatására szolgáló teszteket a kormánnyal kötött megállapodás értelmében a legnagyobb, magánkézben lévő laboratóriumokban (Medirex, Klinická biochémia, Alpha Medical, Synlab) is el fogják végezni. A magánlaboratóriumokat összefogó szövetség (AsLab) elnöke, Vladimír Ježík elmondta: elsősorban a kockázati csoportok tagjait, az új típusú koronavírus elleni küzdelem első vonalában lévőket, valamint az állam működése szempontjából nélkülözhetetlen, stratégiai vállalatok személyzetét fogják tesztelni. Ez utóbbiak közé a telekommunikációs, közlekedési, energetikai és az ellátást biztosító cégek tartoznak.

Ježík szerint az intenzívebb tesztelés célja az új típusú koronavírus terjedésének lassítása. Emellett biztosítani akarják a kulcsfontosságú üzemek további működését is az ellátás összeomlásának megakadályozása végett. Hozzátette: a napokban kiderül, mekkora tesztelési kapacitással bírnak a magánkézben lévő laboratóriumok.

Krajčí elmondta: az egészségügyi minisztériumnál bevezettek egy online rendszert, amelyen keresztül az egyes egészségügyi intézmények jelezhetik, hány védőmaszkra van szükségük, és hogy hányat használtak el eddig.  

A kormányfő hozzátette: azok az egészségügyi intézmények, amelyek regisztráltatják magukat ebbe a rendszerbe, vasárnapig (március 29.) megkapják a védőfelszereléseket.

„Sürgetni fogom az illetékeseket, hogy minden intézménybe eljussanak a segédeszközök”

– mondta Matovič.

Kapcsolódó cikkünk

Az egészségügy-miniszter hozzáfűzte: csütörtök (március 26.) óta helikopterekkel hordják szét a védőfelszereléseket, többek között a fogorvosoknak is, akik legalább annyit kapnak, hogy a halaszthatatlan kezeléseket el tudják végezni.

A romatelepekkel kapcsolatban a kormányfő elmondta: itt a legnagyobb a veszélye annak, hogy a járvány tömeges méreteket fog ölteni. A telepeken ugyanis egy ember akár 20 másikat is megfertőzhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?