Matovič: Elutasítjuk az orvosok új követelését, az eredeti ajánlat továbbra is áll

matovič k
Pozsony |

A kormány nem ért egyet a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) javaslatával, amely szerint a ledolgozott évekkel kapcsolatos szorzót 0,02-ről 0,03-ra emelnék.

Igor Matovič (OĽaNO) elmondta, a kormány eredeti ajánlata, miszerint a 10 éves tapasztalattal rendelkező orvosok alapbére 25 százalékkal, a 20 éves tapasztallal rendelkező szakembereké pedig 35 százalékkal emelkedhet, továbbra is érvényes.

Mindeközben Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő hangsúlyozta, kész azonnal tárgyalóasztalhoz ülni a LOZ képviselőivel. A miniszterelnök elmondása szerint még van lehetőség a fennmaradó hét követelés finomhangolására.

Heger tisztességtelennek nevezte a Szlovák Orvosszakszervezet érvelését annak kapcsán, hogy a kormány képviselői nem akartak velük tárgyalni a hétvégén. A kormányfő azzal védekezett, hogy ő, a pénzügyminiszter és az egészségügyi tárcavezető is ott volt a sajtótájékoztatón.

A Szlovák Orvosszakszervezet országos találkozóján megállapodtak abban, hogy visszalépnek az országos átlagbér 2,8-szorosára vonatkozó követelésüktől, és elfogadják a kormány 2,5-szeres bérre vonatkozó javaslatát.

Emellett visszalépnek a nem szakképzett orvosok bérének 1,7-szeres emelésére vonatkozó követelésüktől, és elfogadják a kormány 1,4-szeres kvócienssel kapcsolatos ajánlatát.

Ha nem teljesül a fennmaradó hét pont, november 30. után közel 2100 orvos hagyhatja el munkáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?