Matovič az egészségügyi minisztert okolja, amiért alacsony az oltottak száma Szlovákiában

Igor Matovič
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter Vladimír Lengvarský egészségügy-minisztert (OĽaNO-jelölt) bírálta, amiért Szlovákiában alacsony a koronavírus ellen beoltottak száma. Elmondása szerint azonban ennek ellenére esélyt ad arra, hogy az egészségügyi tárca vezetője megmutathassa, képes növelni az oltások iránti érdeklődést. 

Matovič szerint utódja, Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő jól megállja a helyét, Lengvarskýval kapcsolatban azonban elmondta, némely döntésével kapcsolatban kétségei vannak. Mint mondta, az orosz Szputnyik V oltóanyag népszerűsítését illetően nagyobb kampányt várt, és attól tart, hogy Szlovákiában az átoltottság aránya nem éri majd el a 40 százalékot. Megjegyezte, a koalíción belül már többször felhívta a figyelmet arra, hogy az intézkedéseket enyhíteniük kéne azok számára, akik beoltatták magukat.

Elmondása szerint a Szputnyik vakcináról kötött szerződést igyekezte úgy megkötni, hogy az a lehető legkedvezőbb legyen. Meggyőződése, hogy a fel nem használt orosz oltóanyagért nem kell majd fizetnünk. Elképzelhetőnek tartja, hogy a vakcinák szavatossági ideje kitolható. 

A pénzügyminiszter elmondta, még nem oltatta be magát, és azt sem szeretné, ha azt kötelezővé tennék mindenki számára. „Meg kell értetnünk az emberekkel, hogy az oltás életeket ment” – tette hozzá. Azt, hogy bizonyos csoportokat kötelezzenek az oltásra, nem zárta ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?