Matečná nem lát okot arra, hogy távozzon a mezőgazdasági tárca éléről

Gabriela Matečná
Pozsony |

Gabriela Matečná (SNS-jelölt) földművelésügyi miniszter még mindig nem látja okát, hogy távozzon a pozíciójából. Matečnát az ellenzék csütörtökön próbálja majd leváltani egy rendkívüli ülés keretében.

 

Az ellenzék egyelőre 44 képviselői aláírást gyűjtött össze.

Matečná a TA3 vasárnapi vitaműsorában elmondta: leváltását kevesen akarják ahhoz a 19.000 gazdához képest, akik mind a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségtől (PPA) kapják a fizetésüket. Úgy gondolja, hogy amennyiben bárki vádat emelne ellene, nem jelent problémát számára távozni a tárca éléről, de jelenleg csupán féligazságokat és hazugságokat rángatnak elő a személyével kapcsolatban.

 

Az ellenzéki képviselők szerint Matečná nemcsak most, hanem már korábban, a Szlovák Földalap elnökeként is kudarcot vallott. A miniszter asszony szemére vetették többek között, hogy nem oldotta meg a gazdák földjeinek és terményeinek a lopásával kapcsolatos problémákat, továbbá azt is, hogy a kistermelők fizikai támadásoknak vannak kitéve.  

Matečná, akit Jaromír Čižnár főügyész is bírált, elutasítja a vádakat. Ugyanakkor bejelentette, hogy újból felülvizsgálják a nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére nyújtott európai uniós támogatásokat. A miniszter politikai színjátéknak tartja az ellenzéki pártok kezdeményezését. Matečná mellett nemrég Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő és Andrej Danko (SNS) parlamentelnök is kiállt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?