Marušiak: Egy Smer–Hlas–SNS-koalíció létrejötte a legvalószínűbb

Robert Fico

A Smer, a Hlas és az SNS koalíciójának megalakulása a legvalószínűbb – mondta Juraj Marušiak politológus, és hozzátette, van esély arra, hogy viszonylag stabil legyen ez a koalíció. A többi lehetőség szerinte túlságosan széles spektrumú lenne, ami veszélyeztetné a stabilitást.

 „Ha a Smernek sikerül meggyőznie a Hlast, akkor a kormánykoalíció összetétele lényegében eldőlt” – zárta Marušiak. Hozzátette, hogy az SNS a Smer hagyományosan hűséges partnere, és a legkiszámíthatóbb szövetségese. Rámutatott, hogy egy másik felállásban az SNS-nek esélye sincs bekerülni a kormányba.

A Hlas, a Progresszív Szlovákia (PS), a KDH és az SaS alkotta koalíció túl széles és sokszínű lenne – állapította meg a politológus. Egy ilyen koalíció stabilitása szerinte kérdéses.

A politológus szerint rossz jel, hogy a választási kampányban diktatórikusnak bizonyuló pártok támogatottsága nagy volt. „Az ilyen politikai módszerek kifizetődőek, és várható, hogy a politikai harcnak ez a módja, azaz az erőszak és az összecsapások csak fokozódni fognak” – mondta, utalva arra, hogy a Smer szerezte a legtöbb szavazatot, és az OĽaNO a priatelia is bejutott a parlamentbe. Az, hogy Igor Matovič, az OĽaNO vezetője sikerrel szerepelt a választáson, szerinte annak a jele, hogy a politikai káosz folytatódni fog, a párt koalíciós potenciálját azonban nagyon alacsonynak tartja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?