Március 19-én iktatják be Ferenc pápát

Vatikánváros |

<p>Március 19-én tartják az új pápa, Ferenc beiktatási szertartását - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő a pápaválasztás utáni első sajtótájékoztatóján, s szerdán este azt is hangoztatta: őt magát is meglepte, hogy latin-amerikai lett a katolikus egyház feje.</p>

A szóvivő bevallása szerint azt is meglepve fogadta, hogy jezsuita került az egyház élére. S "hogy nagy bátorsággal olyan nevet választott magának, amilyet előtte még egy pápa sem. Jezsuitaként az Ignác nevet is választhatta  volna, mégis a Ferenc mellett döntött" - hangoztatta Federico Lombardi. 

    "Megérintett, hogy mindenekelőtt ő kért magára áldást a Szent Péter téren őt hallgató hívőktől, és az is, hogy megemlékezett elődjéről, XVI. Benedekről” - mondta Lombardi.     A szentszéki szóvivő hozzátette: nem ismeri jól Bergogliót. Először 2005-ben találkozott vele az akkori konklávén és most, a pápaválasztás előtti napokban.     “Meglepődtem, amikor Bergogliót láttam meg a fehér pápai ruhában” - hangoztatta. Hozzátette, ő is jezsuita, de nem olvasta Bergoglio műveit.     “Attól a perctől kezdve, hogy kilépett a Szent Péter-bazilika lodzsájára, látszott, hogy Ferenc pápa szolgálatként éli meg megválasztását” - hangoztatta szemmel láthatóan meghatódottan Lombardi.       Megválasztása után Ferenc pápa telefonon beszélt XVI. Benedekkel, akivel "mielőbb találkozni fog".      Az új pápa csütörtökön 17 órakor misét pontifikál a Sixtus-kápolnában a bíborosokkal. Pénteken 11 órakor a Kelemen-teremben audiencián fogadja az őt megválasztó bíborosokat és a nem pápaválasztó bíborosokat is.     Szombaton 11 órakor Ferenc a sajtó képviselőit fogadja a vatikáni audienciateremben. Ezt a bejelentést az újságírók kitörő tapssal fogadták. Ferenc pápa vasárnap délben úrangyala imádságot mond a Szent Péter téren.      Az új pápa beiktatási szertatását kedden tartják a Vatikánban.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?