Marad a külön párkányi választási körzet Nyitra megyében

Nyitra |

<p>Továbbra is marad külön a Nyitra megyei választások céljaira kialakított érsekújvári és párkányi körzet. Korábban - érsekújvári körzetként - mindkettő egybetartozott. A megyei közgyűlés többsége ugyanis hétfőn nem vette figyelembe az újbóli összevonást kérő lakossági petíciót, amelyet - az MKP kezdeményezésére - csaknem hatezren írtak alá. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az új érsekőjvári körzetből nem szinte elenyésző az esély, hogy MKP-s jelölt jusson a megyei képviselő-testületbe.</p>

A közgyűlésben többségben lévő szlovák képviselők 2008 júniusában osztották két választási körzetre a járást úgy, hogy a Kürttől északra húzódó érsekújvári körzetben esélye se maradjon az MKP jelöltjeinek a mandátumszerzésre.

A választási körzet megváltoztatásakor a szlovák nagykoalíció azzal érvelt, hogy Párkányban – pont a magyar képviselők kezdeményezésére – körzeti hivatal is működik. Farkas Iván, az MKP megyei és parlamenti képviselője szerint ez csúsztatás, mivel az ország közigazgatási felosztása ezáltal nem változott.

A választási körzetet kettéosztó határozat ellen a megyei közgyűlés MKP-s képviselői petíciót kezdeményeztek, amelyben követeleik az eredeti, egységes körzet visszaállítását és azt, hogy a mandátumok elosztásánál a képviselő-testület a statisztikai hivatal idei adatait vegye figyelembe. (tasr, vm, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?