Már a kocsmázástól is elment a kedvünk

sör
Pozsony |

A világjárvány a sörfogyasztási szokásainkat sem hagyta érintetlenül: a járvány előttihez képest most jóval kevesebben járnak el sörözni a kedvenc kocsmájukba, ehelyett inkább otthon fogyasztják el szeretett italukat. Ezzel párhuzamosan megugrott a minőségi sörök iránti kereslet is.

Szlovákiában tavaly tovább nőtt a sörfogyasztás, az idei év ezzel kapcsolatos mutatóira azonban erősen rányomja bélyegét a világjárvány.

„Pár évvel ezelőtt sikerült megállítani a sörfogyasztás csökkenését, azóta rendre növekedésről számolhatunk be. A Statisztikai Hivatal adatai szerint csak tavaly 7 százalékkal nőtt az egy főre jutó átlagos éves sörfogyasztás, elérve a 78 litert”

– nyilatkozta Jana Shepperd, a Szlovákiai Sör- és Malátagyártók Szövetségének (SZVPS) elnöke. Szerinte azonban ezt a dinamikus növekedést – legalábbis egy időre – egész biztosan visszafogja a koronavírus-járvány, amely miatt az éttermek és sörözők nagy része tavasszal hosszú hetekre kénytelen volt bezárni, és amely miatt a nyári turistaszezon kezdete is későbbre tolódott.

„A járvány a sörfogyasztási szokásainkat is befolyásolja. A fent említettek miatt a sörkedvelők a tavalyihoz képest jóval kevesebbet járnak a kedvenc törzshelyeikre, vagyis a sört inkább az üzletekben vásárolják meg, amit aztán otthon fogyasztanak el”

– mondta el Shepperd. Az általa vezetett szakmai szövetség legfrissebb felmérése szerint az éttermek, kocsmák, sörözők újbóli kinyitását követően a törzsvendégek csupán 60 százaléka tért vissza a korábbi szokásaihoz, rendszeresen betérve egy-egy sörre a barátaival. „A sörözők korábbi rendszeres vendégeinek nagyjából a harmada – biztonsági és kényelmi okok miatt – továbbra is inkább otthon fogyasztja el a kedvenc italát” – tette hozzá Shepperd, aki szerint a gazdaság felpörgetése érdekében rendkívül fontos lenne, hogy a vendéglők újra visszacsábítsák magukhoz a korábbi látogatóikat.

A sörgyártók egyelőre derűlátók.

„A tavaszi járványügyi megszorítások ellenére júliusban már 6 százalékkal több csapolt sört adtunk el, mint egy évvel korábban”

– nyilatkozta Martin Grygařík, a 600 embert foglalkoztató Plzeňský Prazdroj Slovensko sörgyártó kereskedelmi igazgatója. Szerinte a járvány legnagyobb vesztesei az alkoholmentes sörök voltak, amelyekből kevesebb fogyott. „Ez részben az aktív szabadidős tevékenységek visszaesésével magyarázható. Ugyanakkor azonban megugrott az érdeklődés a minőségi sörök iránt, ami nem csoda, hiszen a lakosság a járvány miatt nem nagyon utazhatott, az így megspórolt pénznek köszönhetően pedig a drágább, minőségi sört is megengedhette magának az otthonléte idején” – tette hozzá Grygařík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?