Magyar aranyéremnek tapsolhattak a nézők a visegrádi Szumó Eb-n

Labdarúgás
A Dorog csapata az NB III. Duna-csoportjának utolsó fordulójában is győzni tudott, de maradt a tabella nyolcadik helyén. A megyei I.

Labdarúgás

A Dorog csapata az NB III. Duna-csoportjának utolsó fordulójában is győzni tudott, de maradt a tabella nyolcadik helyén. A megyei I. osztályban még nem ért véget a pontvadászat, az Esztergomnak azonban nem sok babér termett ezen a hétvégén sem: ezúttal Környén szenvedett vereséget, és továbbra is tizenkettedik a tabellán. A hétvégén a nyergesújfalui Zoltek csapatát fogadják az esztergomi pályán: reméljük sikerül tisztesen helytállni a jobb erőkből álló csapat ellen.

A dorogiak – ahogy mostanában szokták, ezúttal is – erősen kezdtek Dömsödön. Az első félóra végén 9 perc alatt két gólt is rúgtak, pontosabban a dorogiak házi gólkirálya, Papp András szerezte mindkét találatot. A második félidő 60. percéig nem is változott az eredmény, de ekkor szépített a Dömsöd, majd az egyenlítést is megszerezte a 76. percben. Szerencsére a dorogiak egy perc múlva már vissza is vették a vezetést, amelyet meg is tudtak tartani a mérkőzés végéig.

Az Esztergom Környére utazott a hétvégén. A környei csapat éppen az esztergomiak mögött tanyázik a tabellán, de a hátránya négy pont volt a forduló előtt, így még győzelme esetén sem előzhette meg a mieinket. Kiegyenlített erők küzdelmére is számíthatott volna a publikum, de a hazaiak gyorsan tudatták a vendégekkel, hogy ki az úr a háznál. A rengeteg esztergomi helyzet ellenére már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert a hazaiak. Az új szerzemény Berecz saját maga öt, százszázalékos helyzetet hagyott ki, és sajnos a máskor oly magabiztos Czivisz kapus is nagyon rossz napot fogott ki ezúttal, hiszen a legtöbb gólban neki is része volt. A mieink még emberelőnybe is kerültek a második félidő közepén, igaz ekkor már 3:0 volt az eredmény. A hazaiak kapusát, Várkövit állította ki a szigorú bíró. A kapus a Kneiszellel való ütközés után káromkodta el magát, ezért mehetett zuhanyozni. Hiába volt azonban az emberelőny, az esztergomiak erejéből csak a szépítésre futotta (3:1), majd tíz emberrel is gólt kaptak (4:1), és a végén újra Kneiszel talált a hálóba; így alakult ki a 4:2-es végeredmény. „Mi dolgoztuk ki a helyzeteket, és az ellenfél rúgta a gólokat” – mondta rövid értékelésében Hol-dampf Sándor az esztergomiak edzője.

Visszatekintő:

NB III., Duna-csoport

Dömsöd – Dorogi FC 2-3 (0-2)

Dömsöd, 100 néző, vezette: Selmeczi

Dorog FC: Oláh – Farkas, Faragó, Csapó, Hégli, Robotka, Bedő, Janetka (Linn), Engelbrecht (Jurásek), Merényi, Papp (Nász).

Edző: ifj. Varga János

Gól: Papp A. 32., 41., Moldován 61., Gajdácsi 76., Jurásek 77. percben.

A végeredmény

1. Százhalombatta 63 71-37

2. Mór 56 65-35

3. RAFC 55 49-33

4. Budaörs 52 55-34

5. Szigetszentmiklós 48 42-34

6. Dunakeszi 47 48-31

7. Ácsi Kinizsi 47 54-50

8. Dorog FC 45 53-36

9. Zsámbék 37 57-42

10. Bp. Erőmű 34 45-44

11. Taksony 32 47-70

12. III. Kerület 28 49-52

13. Dömsöd 22 45-67

14. Rojik 17 35-76

15. Bp. Láng 7 25-99

egyei I. osztály

Környe – Esztergom 4-2 (2-0)

Környe, 150 néző, vezette: Tamás Z.

Esztergom: Czivisz – Sztojka, Salik, Cserép, Pivók, Méhes N. (Orgoványi), Hídvégi, Kneiszel, Nagy M., Marosi, Berecz.

Edző: Holdampf Sándor

Gól: Gulyás 3, Türk, ill. Keniszel 2.

1. Bábolna 65 77-38

2. Komárom 56 70-54

3. Zoltek 54 49-23

4. Naszály 53 57-43

5. Tardos 51 57-43

6. Kecskéd 50 35-38

7. THAC 58-43

8. Vértesszőlős 39 55-46

9. Vértesi Erőmű 38 46-56

10. Bajót 37 58-61

11. Nagyigmánd 36 39-48

12. Esztergom 34 44-47

13. Környe 33 46-53

14. Gyermely 24 40-68

15. Tokod 22 36-75

16. Kocs 16 33-89

Szumó Európa-bajnokság

Mintegy 250-en indultak az elmúlt hétvégén Visegrádon megrendezett XI. ANA-SZUMÓ Európa-bajnokságon. A Toyota Kupáért zajló megmérettetésen több magyar, illetve esztergomi sportoló is indult. Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes kötöttfogású birkózónk magabiztosan nyerte a +85 kg-osok versenyét, a döntőben az orosz Kandemi Kuulart a korábbi kontinenselsőt győzte le. Ugyanebben a kategóriában Nagy Barna a vigaszágon egészen a bronzéremig menetelt, a medált a finn Yla-Kero ellen szerezte meg. Szintén harmadik helyezéssel gazdagodott a +115 kg-osok kategóriájában küzdő Líbor Dezső. A világbajnoki bronzérmes magyar szumós is vigaszágon verekedte el magát a bronzmeccsig, ahol az izraeli Jevsejcsiket győzte le. Harmadik helyért harcolhatott Kalmár István is a -115 kg-osok kategóriájában, ám vereséget szenvedett a lengyel Marek Paczkowtól.

Sajnos a hölgyek ezúttal nem mutattak fel hasonló jó teljesítményt: az esztergomi Dankó Mónika +65 kg-ban a felnőtt egyéni versenyen kétszer is a tatamin kívülre kényszerült, jól szerepelt viszont a junior csapatban, hiszen versenytársaival a bronzérmet sikerült megszerezniük. Klányi János, szintén esztergomi szumó versenyző telefonon számolt be lapunknak a bajnokságon történtekről: „A versenyen kicsit felemás teljesítményt mutattam, két vereséget és két győzelmet könyvelhettem el. Az első meccsen a nagy izgalom ellenére sikerült holland ellenfelemet olyan helyzetbe hozni, hogy csak idő kérdése volt, mikor lép ki a körből. Annak ellenére, hogy nem egy súlycsoportban voltunk, sikerült megszereznem a győzelmet. A lengyel versenyző elleni mérkőzés előtt edzőmmel pontosan megbeszéltük, mit fogok csinálni. Ám egy másodperccel később indultam, s ez elég volt ahhoz, hogy kibillentsen egyensúlyomból, és a térdem megérintse a földet.” A vereségek miatt Klányi az 5. helyen végzett, így nem szerepel a győztesek ranglistáján, amely ekképp alakult:

-85 kg-ban: I. Bárdosi Sándor, II. Kuular Kande (orosz), III. Nagy Barna és Gregoriev Stili (bolgár).

-115 kg-ban: I. Marek Kraszevski (lengyel), II. Bibilov Alan (orosz), III. Marek Paczkow (lengyel) és David Tsagallov (orosz).

+115 kg-ban: I. Petar Stojanov (bolgár), II. Konstantin Stryzhak (ukrán), III. Líbor Dezső és Jacek Jaracz (lengyel).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?