Ma döntenek az amnesztiákról

Pozsony.

Pozsony. A Vladimír Mečiar által 1998-ban kiadott erkölcstelen, és sokak szerint jogtalan amnesztiák eltörlése lesz ma a parlament napirendjének legfon- tosabb pontja.

„Kilenckor ezzel a programponttal kezdjük az ülést, ha délelőtt befejeződik a vita, akkor már 11 órakor szavazhatunk, ha nem, akkor feltehetően délután ötkor” – mondta lapunknak Gál Gábor, a Híd parlamenti frakciójának vezetője a házbizottság tegnapi ülés után. Az ifjabb Michal Kováč elrablása és külföldre hurcolása ügyében kiadott két amnesztia eltörlése mellett a határozat megszünteti Michal Kováč köztársasági elnök által a fiának, ifj. Michal Kováčnak a Technopol-ügyben adott kegyelmi rendeletét is.

A határozati javaslatot legkevesebb 30 képviselőnek kellett aláírnia, ahogyan ezt a múlt héten elfogadott alkotmánymódosítás kimondja. Az aláírásokat tegnap gyűjtötték, koalíciós és ellenzéki képviselők is aláírták. Az elfogadása – 90 igen szavazat kell hozzá – várhatóan nem jelent gondot, mivel az alkotmánymódosítást is 124 vokssal fogadta el a parlament.

Az alaptörvény módosítása tegnap délelőtt, a kihirdetésével lépett hatályba, ezzel lehetővé vált az 1998-ban elfogadott amnesztiák eltörlése. A törlést elrendelő határozatról még az Alkotmánybíróságnak is véleményt kell mondania, erre a múlt héten elfogadott jogszabály 60 napot ad. A parlamentet a bíróság előtt Peter Kresák (Híd) és Peter Kubina alkotmányjogász, az amnesztiák eltörlését szorgalmazó nyílt levél egyik aláírója fogja képviselni. Ha a bíróság a határozat elfogadásától és annak a törvénytárban való kihirdetésétől számított 60 napon belül nem dönt, akkor a bírósági eljárást leállítják, és a határozat végleg törvényerőre emelkedik.

Az Alkotmánybíróságnak szabott 60 napos határidő 60 naptári napot jelent, így azonban várhatóan csak 42 munkanap áll majd a rendelkezésére. Ha ugyanis ma, vagyis április 5-én elfogadják, 6-án pedig megjelenik a törvénytárban, akkor legkésőbb június 5-ig kell döntést hozniuk. Ebben az időszakban azonban több, hétköznapra eső államünnep is van – húsvét, május 1., május 8. –, ezért az AB kénytelen lesz gyorsan dolgozni, ha dönteni akar. Időt vesz el az is, hogy a döntéshez kérniük kell a parlament és a kormány állásfoglalását is, és időbe telik az is, ha a parlamentet képviselő jogászok egyes alkotmánybírók kizárását javasolják a döntéshozatalból érintettségük miatt. Megalapozott lehet az érintettség Peter Brňák alkotmánybíró esetében, aki a mečiari időszakban a HZDS parlamenti képviselője volt, később pedig védte az akkori kormányfő által kihirdetett amnesztiákat. Érintett lehet Ladislav Orosz is, habár ellentétes okból, ő azt szerette volna parlamenti képviselő korában, hogy a mečiari amnesztiákról az Alkotmánybíróság döntsön.

Ha a parlament alkotmányosnak találja a határozatot vagy nem hoz döntést az adott határidőn belül, akkor a mečiari amnesztiák jogerősen megszűnnek, és újraindulhatnak az eljárások a félbeszakadt ügyekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?