Losonc. 83 millió koronás bírság kifizetésére kötelezte tegnap a várost a Losonci Járásbíróság.
Losonc pert vesztett
Losonc. 83 millió koronás bírság kifizetésére kötelezte tegnap a várost a Losonci Járásbíróság. Az önkormányzat a bírósági határozat értelmében nem tartotta be a Števko építővállalattal kötött szerződését, amelyben arra kötelezte magát, hogy a céggel közösen finanszírozza a helyi Kék Föld lakótelep közműhálózatának építését. A határozat nem jogerős, s Jozef Murgaš polgármester jelezte, a város a Besztercebányai Kerületi Bíróságon fellebbezni fog a döntés ellen. A kerületi bíróság tavaly ugyanebben az ügyben jogosnak ítélte meg a cég keresetét. A szerződés szankciókat is megfogalmaz arra az esetre, ha valamelyik szerződő fél nem teljesítené vállalásait. Ha a cég tulajdonosa, Dušan Števko él a szankciók adta lehetőséggel, a bírság összege már most 185 millió korona körül mozog. A cég és a város 1993-ban kötött szerződést családi házak építésének és az azokkal össszefüggő infrastruktúra-fejlesztésnek a közös pénzeléséről. Losonc arra kötelezte magát, hogy három év alatt 16 millió koronát fordít a beruházásra, ám később nem teljesítette a szerződést, arra hivatkozva, hogy az a város számára előnytelen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.