<p>A terrorellenes intézkedéscsomagot egy kompetens miniszternek kellene beterjeszteni Daniel Lipšic, a parlamenten kívüli Új Többség párt elnöke, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek frakciójának tagja szerint.</p>
Lipšic törvényolvasással követelt kompetens minisztert
Pozsony |
Lipšic nehezményezte, hogy a törvénycsomag megtárgyalásakor a kormányt az oktatási miniszter, Juraj Draxler képviseli. Szerinte a téma az igazságügyi, a védelmi, vagy a belügyminiszter jelenlétét kívánná. Reggel Ľubomír Jahnátek földművelési miniszter képviselte a kormányt, majd Viliam Čislák egészségügyi, később Robert Kaliňák belügyminiszter érkezett. Távozása után Juraj Draxler jött. Lipšic tiltakozás gyanánt elkezdte felolvasni a törvénymódosítás teljes szövegét a kormány által beterjesztett formában. Mint elmondta, tiltakozását addig fogja folytatni, míg az említett három miniszter valamelyike nem jelenik meg. Lipšic viselkedése nem tetszett az ülést vezető Miroslav Čížnek. „Az a szokás, hogy otthon átolvassuk, és itt beszélünk róla” – mondta, ám Lipšic úgy véli, ha a Büntető Törvénykönyv módosításáról van szó, jogosult felolvasni a módosítás szövegét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.