Lipšic: a jobboldalnak nem sikerült megtisztulni

Pozsony |

<p>Daniel Lipšic nem sieti el a pártalapítást. „Nem pártot akarunk mindenáron, hanem azt, hogy legyen remény” – mondta. A volt belügyminiszter és a vele együtt távozó Jana Žitňanská képviselő a következő hetekben, hónapokban végig akarja járni az országot, megszólítani az embereket, és várják a hozzájuk csatlakozókat.</p>

Lipšic a választóknak kínált új víziókról egyébként nem árult el sokat. Oligarcházott egyet („Majdnem minden párt mögött oligarchák állnak.”), megváltoztatná a választási rendszert (a képviselők egy részét egyéni választókörzetekben választanák), megreformálná a népszavazásról szóló törvényt, s közvetlenül, a polgárok által választaná a bírókat és ügyészeket.

A volt belügyminiszter úgy véli, a jobboldal válságban van, és ez két okra vezethető vissza. Egyrészt nem tud új témákkal előállni.„Nem elég az, hogy védjük az egyébként hasznos korábbi reformokat” – véli. Másrészt a különböző botrányok, korrupciós ügyek után nem sikerült levonni a kellő személyi konzekvenciákat. „Nem várhatjuk a választóktól, hogy sorozatban harmadszor-negyedszer a kisebbik rosszra szavazzanak” – mondta. Szerinte ezért nem mentek el márciusban százezrek szavazni.

Lipšic tegnap nem beszélt arról, kikkel alapítana új pártot, de megemlítette Iveta Radičovát. „Az elmúlt húsz év legelvszerűbb politikusa volt, aki mindig, a saját pártján belül is harcolt a korrupció ellen” – mondta, ám Lipšic szerint a volt miniszterelnök feladta álmát, és távozott a politikából. Ő még harcolni akar saját álmaiért.

A KDH két távozó alelnöke szerint pártjuk nem volt vevő az új gondolatokra. Lipšic a választások után azt tervezte, megpályázza a KDH elnöki posztját. Elemzők szerint feltehetően azért távozik, mivel tudja, hogy a párt küldötteinek többsége a regnáló pártelnököt, Ján Figeľt támogatná. Lipšic szerint ha meg is nyerte volna a KDH-s tisztújítást, a frakció és a vezetőség nem változott volna, marad az „állandó belharc és szenvedés”. „A KDH-nak minden jót kívánok, őszintén. A legközelebbi partnernek tartom”–fejtette ki.

A két kilépő képviselő nem kíván távozni a parlamentből, mert mandátumot a választóktól kaptak. Lipšic ugyanakkor lemond a parlament SIS-t ellenőrző bizottságának elnöki tisztéről, mivel a poszt a KDH-t illeti.

Noha Lipšic alig beszélt új pártjáról, annyit tudni vélnek a kereszténydemokratákhoz közeli források, hogy a KDH-nál szélesebb ideológiai alapokon fog nyugodni. Sajtóértesülések szerint Lipšic Radičován és a KDH néhány politikusán kívül SaS-es képviselőket és a konzervatív táborhoz köthető személyiségeket is csalogatott.

Formai szempontból pártalapítás nem nehéz, csak 10 ezer támogató aláírásra van szükség. Elemzők szerint sikere nagyrészt azon fog múlni, kiket tud még megszólítani.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?