Lezárták a rakpartot

Pozsony. Védőgátakkal és óvintézkedésekkel várja a Duna tetőzését a pozsonyi belváros rakpartja. Az itt álló épületek lakói illetve dolgozói a legrosszabbra készülve homokzsákokkal próbálják elzárni a víz útját, egyben mentik a menthetőt.

Erősítik a homokzsákokból készült ideiglenes gátatTASR-felvételA veszélyeztetettek közé tartozik a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának helyet adó épület is. Noha a közeli parkolót már napokkal ezelőtt elöntötte a víz, az egyetemet, illetve a magyar tanszéket egyelőre nem szólították fel rendkívüli készültségre. Mészáros András tanszékvezető lapunk kérdésére elmondta, az árvízzel kapcsolatos problémákat az épület kezelői hivatottak megoldani. A magyar tanszék nincs veszélyben, mivel az irodák és az előadótermek az első és a második emeleten vannak. A könyvtár, amelyben számtalan értékes, többszáz éves könyv van, az első emeleten található. A földszinti raktárban régi folyóiratok, könyvek vannak, de ezeket sem fenyegeti veszély.

A Devín szálló alagsori helyiségeit már kiürítették, és arra is felkészültek, hogy szükség esetén homokzsákokból emeljenek gátat. Érdekes, hogy a veszély ellenére nőtt az elszállásoltak száma, ezt azonban az magyarázza, hogy a bezárt Grácia szállóból ide jöttek át a vendégek. A szomszédos Danube szállodában is már négyszáz homokzsákot rendeltek meg, és állandó kapcsolatban állnak a kerületi árvízvédelmi bizottsággal. A belügyminisztérium Pribina utcai épületénél a víz már tegnap délelőtt átszivárgott a homokzsákból épített gáton.

A Szlovák Nemzeti Galéria rakparton álló épületeit a rendkívüli helyzetre való tekintettel bezárták a látogatók előtt. Az épület alagsorából már több napja szivattyúzzák a vizet, ezért tegnap megkezdték az itt elhelyezett festmények kimentését. A Szlovák Nemzeti Múzeum pincéjében még nem jelent meg a talajvíz, ennek ellenére az itt elhelyezett gyűjteményt már szerdán a felsőbb emeletekre szállították. Ekkor kikapcsolták az áramot is, a múzeum dolgozói pedig homokzsákokkal eltorlaszolták a bejáratokat és a földszinti ablakokat. A Szlovák Nemzeti Színház félig kész épülete nincs veszélyben. Az építkezési terület akkor is száraz marad, ha a Duna vízszintje még 30 centiméterrel megemelkedik, de azért egy ideiglenes agyaggátat építettek a színház köré. A közeli Stoka Színház színészei a veszély ellenére próbáltak, habár a szokottnál gyakrabban mentek le a pincébe felmérni a helyzetet.

Tegnap délután mindkét irányban lezárták a Vajanský rakpartot a személygépkocsik előtt, mivel a víz alámosta a járdákat és a felszínre tört.

Nem jobb a helyzet a Duna jobb partján sem. Az emelkedő víz veszélyezteti a Ligetfalu elárasztott partszakaszán álló Aréna Színházat is. Maga az igazgató, Juraj Kukura is lapátot ragadott és töltötte a zsákokat, melyekkel a pozsonyi megyei hivatal válságstábjának tagjaival megpróbálják az épületen kívül tartani a fenyegető hullámokat. (he, s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?