Lerakják az új Ipoly-híd alapkövét

Nógrádszakál/Rárospuszta |

<p>Kedden  Balázs Péter magyar és Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszter elhelyezi az Ipoly felett átívelő ráróspusztai új közúti híd alapkövét - áll a magyar Külügyminisztérium közleményében, amelyet az MTI-nek juttattak el hétfőn.</p>

Az Ipoly vízhozama alig éri el azt a szintet, ami már a folyó besorolást jelenti a patak helyett, szárazabb nyarakon a legtöbb helyen csak térdig ér a víz. Ráróspusztán az egykori háromlyukú, klasszicista kőhíd a XVIII. század végén épült és az ártér felett is átvezetett - az új híd hossza is a tavaszi áradásokra számítva több mint 75 méter lesz. Az Ipolyon a második világháború végéig 47 híd ívelt át, a visszavonuló német csapatok azonban 1944 decemberében valamennyit felrobbantották. A háború után csak a balassagyarmati és a letkési közúti, valamint a szobi vasúti híd épült meg, illetve elkészült a teljesen új bussai (Busince) vasúti híd.     "A ráróspusztai beruházás nyolc évi előkészítő munka után jutott el az alapkőletételig" - tájékoztatta az MTI-t Serfőző András, az Ipolyhidak Újjáépítéséért Szakbizottság magyar társelnöke. - A tender kiírása már megtörtént, a híd az Európai Uniós támogatásával épülhet meg. A kivitelezés teljes költsége - beleértve a határ két oldalán megvalósítandó új útszakaszokat és a ráróspusztai körforgalmat is - egymilliárd forint körül lesz.     Serfőző András az MTI kérdésére elmondta, hogy szlovák kérésre épül meg elsőként éppen a ráróspusztai híd, mert a túloldali Alsósztregova (Dolné Stregova)a térség idegenforgalmában igen jelentős szerepet játszik, elsősorban termálvizű strandjának köszönhetően, de Madách Imre emlékmúzeumát is sokan, elsősorban magyarok, keresik fel a család ősi kastélyában.     Az új híd kétsávos lesz, mellette járda és külön kerékpárút is épül. A befejezés határideje 2010 november 30.     A két miniszter programja az alapkőletétel után Ipolytarnócon, majd Besztercebányán (Banská Bystrica) folytatódik. A tervek szerint értékelik a szeptember 10-i szécsényi miniszterelnöki találkozón elfogadott közös nyilatkozat feladatainak teljesítését, az alapszerződés végrehajtását, a szlovák-magyar kormányközi vegyes bizottság éves tevékenységét is. A kétoldalú találkozó után a Miroslav Lajcák és Balázs Péter közös előadást tart a beszetercebányai Bél Mátyás Egyetem nemzetközi kapcsolatok karának diákjai és a politológus hallgatók számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?