Lehet orvoshoz menni a kijárási korlátozás alatt

A beteg minden gyógyszeréről tudnia kell az orvosnak

Lehet orvoshoz járni a kijárási korlátozás alatt, de továbbra is érvényes, hogy előtte telefonon egyeztetni kell az orvossal - erősítette meg a TASR-nek Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

„A körzeti orvosok és a szakorvosok is az minisztérium által kidolgozott útmutató szerint járnak el. Az orvos néhány alapkérdést tesz fel a páciensnek, és a telefonbeszélgetés, valamint a beteg állapota alapján dönti el, hogy lehetséges és szükséges-e a rendelői kivizsgálás” - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a járvány alatt működik az ún. telemedicína is.

A kórházi osztályok átalakítása során már körülbelül 2000 betegágyat különítettek el a COVID-19 betegek kezelésére. A minisztérium elkészítette az osztályok átrendezésének további tervét, és azt a járványhelyzettől, a fertőzöttek számától függően hajtja végre.

Az osztályok átalakítása az aktuális járványhelyzet szerint zajlik. Készen állnak a kisebb, vidéki kórházak is, nemcsak az állami egyetemi kórházak

- tette hozzá Eliášová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?