Közélet

Leállították a Danko kisdoktorijával kapcsolatos eljárást

Pozsony | Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke szerint az, hogy a rendőrség leállította a kisdoktori munkájával kapcsolatos büntetőeljárást, bizonyítja, hogy nem történt bűncselekmény – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján.
TASR

2020. február 26. 16:43

Frissítve
Andrej Danko
- TASR-felvétel

Danko hangsúlyozta, hogy akkor, amikor a munkáját írta, még más szabályok voltak érvényben, így ő azokhoz tartotta magát. Kijelentette, hogy az akkori szabályokkal összhangban idézte a forrásokat, a munkáját pedig egyfajta összefoglalónak nevezte.

A házelnök felszólította a Denník N napilapot, hogy kérjen tőle elnézést a kisdoktori munkájával összefüggésben publikált cikkek miatt. Hozzátette: nem akar feljelentésekkel fenyegetőzni.

„Soha nem állítottuk, hogy Andrej Danko azáltal, hogy öt könyvből is másolt, bűncselekményt követett volna el. Továbbra is érvényes azonban, hogy a titulusát érdemtelenül szerezte, mivel csalt”

– reagált Danko felszólítására Matúš Kostolný, a Denník N főszerkesztője. Hozzátette: a házelnök kisdoktori munkája attól még plágium marad, hogy a rendőrség leállította a büntetőeljárást.

Danko kedden Marian Kotleba, az ĽSNS elnöke korábbi kijelentésére is reagált, aki azt állította, hogy meghívták őt az orosz Állami Dumába. A pártelnök ezt a Markíza hétfői vitaműsorában jelentette ki. Danko szerint Kotleba nem mondott igazat. Az ügyre rákérdezett Leonid Slutsky orosz képviselőnél, aki azt válaszolta, hogy az ĽSNS elnöke nem kapott hivatalos meghívót az Állami Dumától.

A megbízott nyomozó a plágiumgyanú miatt indított eljárást azzal zárta le, hogy indokolatlan a további vizsgálat, mivel nem történt bűncselekmény. Ezt az információt Mária Faltániová, a Besztercebányai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője is megerősítette szerdán. A nyomozó határozata még nem jogerős.

A plágiumgyanú miatt Dankót tavaly kihallgatta a rendőrség. A házelnök ezzel kapcsolatban kijelentette: nem gyanúsították meg őt semmivel, csupán tanúként hallgatták ki. A vizsgálatra a Denník N hívta fel a figyelmet.

A besztercebányai Bél Mátyás Egyetem (UMB) Akadémiai Szenátusának különbizottsága, amelynek az egyetemen készült kisdoktori munkákkal kapcsolatos plágiumgyanú kivizsgálása volt a feladata, megállapította, hogy a média által is tárgyalt két kisdoktori munka tartalmaz olyan részeket, amelyeket a szerző a forrásmunkákhoz képest kis mértékben átalakított, a munka legnagyobb része azonban nagymértékű egyezést mutat a forrásokkal, néhány helyen a tagolás, a fejezetek és alfejezetek is egyeznek.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Olvasóink figyelmeztettek arra, hogy a párkányi vasútállomáson csak szlovák és angol nyelven olvasható a figyelmeztetés (Olvasónk felvétele)

Az Új Szó is hozzájárult a járványra figyelmeztető magyar nyelvű feliratok kihelyezéséhez

matovic

2021-ben is a koronavírussal?

Marek Krajčí
Frissítve

Megvan a koronavírus első szlovákiai áldozata

A pénzügy visszafogottabb költségvetést tervez jövőre

Kilenc hónapra is leállíthatnák a bankok a hitelek törlesztését

Branislav Gröhling
Frissítve

Kinyitnak az iskolai étkezdék a diákok és a nyugdíjasok számára

koronavírus olaszország
Frissítve

Egy nap alatt több mint nyolcszáz áldozatot szedett a koronavírus Olaszországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.