„Le kell szállnom a kútba”

CSEHY ZOLTÁN

„A fiú egyedül volt, / és torka az alvó várost zárta magába. / Hogy moszatocskák éhe ellen óvja, / vízsugarat lövellt ki álma” – írja Lorca a Kaszida a víz-sebezte fiúról című versében (Eörsi István ford.). Ez a dermesztő egyedüliség, egyedüllét, mely a halállal való szembesülés végtelenített perceiben éri el a létezést, Crumb zenéjének egyik alapproblémája. Hasonlóképpen a tragédiában meglátott szürrealisztikus, gyengéd szépséghez.

George Crumb szűkszavú zeneszerző, nem ontja kompozícióit, ám amikor megszólal, oda kell figyelni. A Naxos Kiadónál megjelenő American Classics-sorozatban két műve jelent meg: a Lorcával szó és hang szerint együtt lélegző Songs, Drones and Refrains of Death és a Lorca világával tökéletesen harmonizáló Quest. Aki valamiféle spanyolos közhelyhangulatokra számít, téved. Nem valamiféle zenévé transzformált képeslaplíra vagy iskolás olvasónapló ez. Crumb valósággal alászáll Lorcába (Nicholas Isherwood szép baritonja ebben nagy segítségére van): vagy helyesebb talán azt mondani, hogy ahogy Vergilius Dantét, valahogy úgy vezeti végig Crumbot Lorca a halál csarnokain, s hagyja megszenvedni, elviselni minden kimondott szó fájdalmas szépségét. A zene négy halálvers köré szerveződik, jobban mondva e négy halálvers örvényében vergődik perverz magamutogatásával az élni akarás. „Lassú rívásba / kezd a gitár. / Széttörnek a reggel / kelyhei már” (Vas István ford.). Épp ezeken a szilánkokon, a mindenkori széttört reggelek szilánkjain jár-kel Crumb, a titokzatos tragédiák világgá kiáltója. A zene megsokszorozza a Lorca-versek evokatív erejét, az expresszivitásukat a végletekig feszíti, hiszen erejét a szavak hangtestéből nyeri. Az idézetszerű gesztusok (A gitár című tételben pl. a sejtetett flamenco jellegű megoldások, a víz-sebezte fiú kaszidájában a Mahler-reminiszcenciák stb.) mellé felsorakoznak a ritualizáló elemek is (Lorca verseinek ismétléstechnikái ezt mintegy előre sejtetik is, s itt Crumb a minimalizmusssal is kacérkodik), de mindvégig erőteljes marad az individualizmus. Ez kivált érződik a Kaszida a sötét galambokról motívumainak feldolgozásán. „Az egyik volt a másik” – írja Lorca, s ez a játék, ez az áttűnés metaforikusan Crumb világára is igaz: a statikus formák ijesztő tömbösülése identitáselmosódáshoz is vezet. A kaszida leginkább az ódához hasonlatos arab műfaja a keleties megoldások mellett Crumb értelmezésében meglepően a leginkább talán a szenvedélyes varese-i hagyományhoz közel álló zenei megoldásokat hív elő. A Lovasember dala (az 1860-as keltezésű költemény, lévén, hogy kettő van) az idő felfüggesztésével próbálkozik, de a feltartóztathatatlan idő egyszerűen kiköpi magából a tragédiát: a fekete ló a halálba tartó létidő, mely azonban az örökkévalóságba torkollás révén pusztulás helyett megerősíti önmagát. Maga a kompozíció 11 elemből áll, a négy központi tétel közé refrének és úgynevezett death-drone-ok (a drone orgonapontszerű, hosszan kitartott mély hangot, de dongást, motyogást is jelent) ékelődnek. A „haláltónusok” pontosan azt mondják el, amit Lorca így fogalmazott meg: „Le kell szállnom a kútba, / és kortyonként kell halnom a halálba”.

A Quest (Keresés) című darab 1994-ben komponált nyolc tétele, melynek hangadója a gitár mellett a szopránszaxofon, de a zenei struktúra sokszínűségéhez nagyban járulnak hozzá az egzotikus hangszerekkel kiegészített ütősök is. A darab öt központi tétele a hang és a tér viszonyait elemzi: a sötét ösvény infernális, dantei képe az alvilágba való leszállás gesztusait idézi, majd az Illékony hangok című tétel bravúrjai következnek, melyek egyszerre tárják elénk az emlékezés illuzórikusságát és a vágy irracionalizmusát. Az Elfeledett hangok terében a nosztalgia gyanúja merül fel, és a kétely tágul végtelenné. Az Illékony hangok visszatérése újfent az idő belakhatatlanságával szembesít, míg végül a Nocturnal című tétel a megnyugvás lehetőségét ígéri. Crumb félelemábrázolásához csak egyetlen párhuzamot: Salvatore Sciarrino Introduzione all’oscuro (Bevezetés a sötétségbe) című alkotása noha messzemenően radikálisabb eszközökkel fejezte ki a rettegés halálközeli állapotát, a szívdobogásszerű élő organizmus és az atonális zajok, zörejek találkozásában mégis ugyanoda jutott, ahová a tömbökkel variáló Crumb.

A cd-n az Ensemble New Art játszik Fuant Kent vezényletével.

(George Crumb: Songs, Drones, and Refrains of Death. Naxos, 2006)