Kýbel tagadja bűnösségét a Rusko-ügyben

Pozsony |

<p>Ma hallgatta ki a rendőrség Róbert &quot;Kýbel&quot; Lališ maffiavezért Pavol Rusko exminiszter és a Markíza TV volt igazgatója ügyében - tájékoztatott Mikuláš Černák ügyvédje, František Polák.</p>

Ruskót azzal vádolják, hogy 1997-ben meg akarta öletni üzlettársát, Sylvia Volzovát, erre pedig Mikuláš Černák maffiafőnököt bérelte fel. Az ügyben Černák korábbi közeli társa, Miloš Kaštan és a pozsonyi alvilág volt vezetője, Róbert „Kýbel” Lališ is gyanúsított.  Černákék  a gyanú szerint Volzová elrablását és meggyilkolását a Sýkora-klán embereivel közösen készítették elő. Kýbel tagadta bűnösségét a rendőrségen. Az ügy további gyanúsítottai maga Černák, illetve Miloš K. A rendőrségen ma kihallgattak egy tanút, Slavomír S.-t is, aki "többé-kevésbé" megerősítette Černák vallomásának egy részét - mondta a maffiavezér ügyvédje. A vallomásokról további részleteket nem közölt. Polák hangsúlyozta: Černák elismeri bűnösségét az ügyben, emellett tett vallomást bűntársairól, köztük Pavol Ruskóról.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?