Kvasnica már Malina Hedvig védőügyvédje

Nyitra. Roman Kvasnica fogja védeni a bíróság előtt Malina Hedviget, ha a lányt hamis eskü és hamis tanúzás miatt perbe fogják a hatóságok. Az ügyvéd csak a tegnapi postával kapta meg a hatsoros vádemelési javaslatot és még nem döntötte el, megfellebbezi-e azt.

Nyitra. Roman Kvasnica fogja védeni a bíróság előtt Malina Hedviget, ha a lányt hamis eskü és hamis tanúzás miatt perbe fogják a hatóságok. Az ügyvéd csak a tegnapi postával kapta meg a hatsoros vádemelési javaslatot és még nem döntötte el, megfellebbezi-e azt.

„A vádemelési javaslatból nem lehet megtudni, mit rónak fel védencemnek, csak a bűncselekményt közölték. De hogy szerintük milyen módon követte el, azt továbbra is titkolják. Úgy sejtem, azért nem akarták részletezni a dolgot, mert tisztában vannak azzal hogy minden állításukat cáfolni tudjuk” – mondta lapunknak Kvasnica, aki azt is furcsállja, hogy az ügyészség egy nappal korábban kapta meg a nyomozó vádemelési javaslatát, mint a vádlott. Martin Korch országos rendőrségi szóvivő hétfőn tájékoztatta a vádemelés tényéről a nyilvánosságot. Azt mondta: a nyomozó még dolgozik a határozaton, de még aznap postázzák az ügyészségnek és a vádlottnak is. A Nyitrai Járási Ügyészségre tegnap egy rendőr vitte el személyesen a Malina Hedvig elleni vádemelési javaslatot – a többi küldeménnyel együtt. Jaroslav Maček ügyészségi szóvivő szerint ez a szokványos eljárás, egy városon belül felesleges postára költeni a pénzt. A határozaton csakugyan hétfői dátum szerepel, de a Malina Hedvignek küldött példányt csak kedden adták fel - a lány védőügyvédje szerint szándékosan. „Ezzel is időt akartak nyerni. A sajtónak anélkül jelentették be a vádemelést, hogy az érintettet tájékoztatták volna. ĺgy mi reagálni se tudtunk, és mire megkaptuk a határozatot, már lefutott hír volt az egész. Ez egy jól megszervezett médiakampány, amelynek semmi köze a joghoz és az igazságszolgáltatáshoz” – mondta Kvasnica.

Malina Hedvig a történtek ellenére folytatja tanulmányait és készül a vizsgáira, az egyetem vezetése úgy nyilatkozott, sem kizárás, sem fegyelmi eljárás nem fenyegeti őt. (vrabec)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?