Kováčik: Részt vettem a poligráfos vizsgálaton, aki mást állít, az hazudik

Dušan Kováčik
Pozsony |

Dušan Kováčik különleges ügyész visszautasította azokat az állításokat, melyek szerint többször megtagadta, hogy alávesse magát a hazugságvizsgálatnak. A leváltására irányuló hazugságkampánynak tartja az ügyet.

„A múlt héten is részt vettem egy beszélgetésen, vagyis egyértelmű, hogy nem tagadtam meg a vizsgálatot, amely magában foglalja a poligráfos, vagyis a hazugságvizsgálatot is” – közölte Kováčik. Kijelentette, hogy együttműködik a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) illetékes hatóságaival, és benyújtotta a bankszámlájára vonatkozó összes dokumentumot, amely azzal kapcsolatos, hogy a 204 ezer euró készpénzt tett be a bankszámlára. Azt mondta, a pénzt a fivérétől kapta kölcsön.

A TASR-hez eljuttatott álláspontjában a Különleges Ügyészi Hivatal vezetője hangsúlyozta, a készpénzbetéttel kapcsolatban mindent elmondott a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) illetékeseinek és a parlamenti képviselőknek. Emlékeztet arra, hogy a NAKA, miután mindenre részletes magyarázatot adott, amit dokumentumokkal is alátámasztott, elutasította a névtelenül tett feljelentést. „A nyomozónak ezt a döntését a vizsgálatot felügyelő ügyész megvizsgálta és megerősítette” – tette hozzá Kováčik.

2019. február közepén a Denník N arról számolt be, hogy 2017-ben Kováčik 204 ezer eurót helyezett el a bankszámláján. Azt mondta, a pénzt a testvérétől kapta. A bank beszámolt a rendőrségnek a tranzakcióról, az ügyet a napilap értesülése szerint akkor nem vizsgálták ki. Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány ezt követően elrendelte a dokumentumok részletes vizsgálatát és szükség esetén az ügy újbóli megnyitását. Kováčik a pénzből házat vásárolt a fiának. A ház 270 ezer euróba került, a fennmaradó összeget a fia fizettette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?