Kotlebáék hőst faragnának Tisóból

Pozsony |

<p>Megkezdődött a verbális csetepaté a parlamentben &ndash; Kotleba várhatóan egyetlen alkalmat sem fog kihagyni, hogy nézeteit népszerűsítse.</p>

A hétfőn kezdődő második ülés előtt azt kéri, egy perc néma csenddel tisztelegjen a törvényhozás Jozef Tiso, a fasiszta szlovák állam elnöke előtt. 

Hétfőn lesz 69 éve, hogy kivégezték Jozef Tisót, a fasiszta szlovák állam vezetőjét, aki 70 ezer szlovákiai zsidó haláltáborba küldéséért felelős. Kotleba és köre hagyományosan tiszteli Jozef Tisót: az első szlovák állam pap elnökére mint a szlovák nemzeti és keresztény politika ikonikus alakjára néznek fel, sírját is rendszeresen megkoszorúzzák.  Kotleba most levélben fordult Andrej Danko házelnökhöz, hogy amennyiben fontosak neki a nemzeti és keresztény értékek, rendelje el, hogy a parlament hétfőn kezdődő második ülésén egy perc néma csenddel emlékezzenek meg a háborús bűnösként épp 69 éve kivégzett Tisóról. 

Kotleba kérelmét többen is kommentálták. Ondrej Dostál, az OKS elnöke – aki a parlament első ülésére sárga csillaggal a zakóján érkezett az elleni tiltakozásul, hogy fasiszták kerültek a parlamentbe – szerint Kotleba javaslata sértő a fasizmus és nácizmus áldozataira nézve.  „Közülük mindenki sokkal inkább megérdemli a tiszteletet, mint az az államfő, aki másokkal együtt felelős a halálukért” – nyilatkozta Dostál. A Híd szerint Kotleba javaslata provokáció, ami nem tartozik a politikába. „Jozef Tiso egy szomorú kor ellentmondásos politikusa” – nyilatkozta Gál Gábor frakcióvezető. Miroslav Beblavý (független) azzal reagált Kotleba akciójára, hogy levélben kérte a házelnököt, a hétfői ülésen néma csenddel emlékezzenek a holokauszt és a fasizmus áldozataira. 

Andrej Danko házelnök úgy kommentálta a történéseket, be fogja tartani a tárgyalási rendet, és nem kíván Kotlebáék propagációs tevékenységével foglalkozni. 
Tegnap szlovák aktivisták csoportja Robert Fico miniszterelnökhöz, Robert Kaliňák belügyminiszterhez, Lucia Žitňanská igazságügyi miniszterhez és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányhoz fordult, hogy tegyenek intézkedéseket Kotlebáék vasúti járőrözései ellen. Az aláírók között ismert személyiségek szerepelnek, mint például Fedor Gál politológus, Štefan Hríb újságíró, Grigorij Mesežnikov politológus vagy Peter Zajac irodalomtörténész.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?