Kotlebáék állítják: elég aláírásuk van

Pozsony |

<p>Néhány héten belül sikerült összegyűjteni a pártalapításhoz szükséges 10 ezer aláírást – állítják a Slovenská pospolitosť (Szlovák Testvériség) képviselői anélkül, hogy elárulnák, eddig hány ember írta alá a pártalapításukat kezdeményező petíciót, amely körülbelül két hete vette kezdetét.</p>

Az új párt neve a Mi Szlovákiánk lesz, s ha a belügyminisztérium is bejegyzi, képviselői indulnak a 2010-es parlamenti választásokon. Grigorij Mesežnikov politológus szerint hiába próbálkoznak, esélyük sincs a sikerre, mert szélsőséges eszméket vallanak. A nacionalisták új pártjának zászlóvivője minden bizonnyal a Pospolitosť egykori vezére, Marián Kotleba lesz, aki ellen jelenleg nemzet- és fajgyalázás gyanújával kezdeményezett eljárást a rendőrség. Egytől három évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. „Az elmúlt napok történései igazolták, hogy soha nem volt olyan igény a pártalapításra, mint most” – nyilatkozta augusztus elején a csehországi nacionalista Munkáspárt internetes lapjának adott interjúban. A Mi Szlovákiánk állítólag egy modern és nyitott párt lesz. Eddig nyilvánosságra hozott jelentősebb célkitűzéseik közé tartozik a NATO-ból való kilépés és a 14 minisztérium számának csökkentése 5-re. Olyan szociális rendszert vezetnének be, amelyben még a „cigányoknak is a tanyákon jobban megérné dolgozni, mintsem hagyni, hogy az állam eltartsa őket”.

A nacionalisták politikai pályafutását még 2008-ban a Legfelsőbb Bíróság fejezte be, amikor végleg beszüntette a Slovenská pospolitosť nevű politikai pártot, mondván: programjával és a tagok tevékenységével gyűlöletkeltésre uszít.

A Pospolitosť honlapját Stanislav Jankovič, az országos rendőrfőkapitány helyettese szerint a rendőrség szakértői ellenőrzik ugyanúgy, mint Kotleba minden korábbi kijelentését. „Nem kizárt, hogy újabb bűncselekmények elkövetésére bukkanunk” – mondta Jankovič. „Nem mondhatjuk, hogy kesztyűs kézzel bánna a szélsőségesekkel a rendőrség. Néhány eljárásuk törvényességéről ugyan lehet vitatkozni, de az tény, hogy a szélsőségeseknek nem hagynak nagy mozgásteret. Azt, hogy a Pospolitosť tüntetéseihez a helyi lakosok is csatlakoztak, nem lehet úgy értelmezni, hogy ezek az emberek támogatják a szélsőségeseket. Egyszerűen látják a kormány tétlenségét, és figyelmeztetni akarnak. Mindez csak a jelenlegi kormány bizonyítványa” – fűzte hozzá Mesežnikov.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?