Kotleba csak rontott a megyén

<p>Az ĽSNS elnöke nem teljesítette ígéreteit, viszont elvágta Besztercebánya megyét az uniós támogatásoktól.</p>

Marian Kotleba, a szélsőséges Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) elnöke a 2013-as megyei választások előtt jobbára olyan problémák megoldásának ígéretével kecsegtette a választókat, melyeket sem az egypárti smeres kormány megyefőnöke, sem elődei nem voltak képesek megoldani. 

Számos intézkedés bevezetésével azt állította, munkát ad a tartósan munkanélküliek hadseregének, csökkenti a megyei hivatal működésének költségeit, és megoldja az évek óta tartó orvoshiányt. Ígéreteinek többségéből azonban alig valósult meg valami, illetve egyik ígéretéhez 100%-ban tartotta magát. Mégpedig ahhoz, hogy az európai uniós alapok merítését elutasította. Ezzel és más lépéseivel botrányt botrányra halmozott. Az általa korábban bőszen elítélt funkcióhalmozást, a családtagok funkcióba ültetését és a klientelizmust ő sem vetette meg az elmúlt négy évben. 

„Csákányt és lapátot” 

Marian Kotleba 2013-as megyei választási kampányának egyik központi témája a munkanélküliek, illetve a tartósan munkanélküliek bevetése, munkába állítása volt. Kotleba a TA3 hírtelevízió vitaműsorában kijelentette, ha megnyeri a megyei választásokat, 10–15 ezer tartósan munkanélkülit állít munkába, és a drága munkagépek helyett velük tartatná rendben a megye igazgatása alá tartozó közutakat. „Négy év múlva az emberek mérlegelhetnek, hogy Kotleba csak handabandázott, vagy valóban 10 ezer embernek adott munkát” – állította Marian Kotleba, a 2013-as megyei választások előtti vitaműsorban. A valóság meg sem közelítette az ígéretet, hiszen az elmúlt négy év alatt Marian Kotleba 10–15 ezer helyett kevesebb mint száz embernek adott munkát meghatározott időre. 

„A család az első” 

Köztük jobbára családtagjainak, az ĽSNS tagjainak és szimpatizánsainak. A megyei hivatal munkahelyeit – jobbára versenypályázat nélkül – ebből a körből töltötte fel. Jelenleg 21 ilyen alkalmazottja van a hivatalnak. Marian Kotleba mindkét fivére a megye alkalmazásában áll, egyiküket a 100%-ban Besztercebánya megye tulajdonában levő regionális közútkezelő vállalat élére ültette. Családtagjait beültette a vállalat felügyelő- és igazgatótanácsába. Másik testvére a hivatal referense. Feleségének, Friderikának pedig egy teljesen új pozíciót alakított ki, szakelőadóként foglalkozik a társadalomellenes tevékenységek bejelentőivel. A megye hivatalos álláspontja szerint Marian Kotleba azért foglalkoztatja családtagjait és az ĽSNS tagjait, szimpatizánsait, mert bennük megbízik. 

Szociális vállalatok 

A szélsőséges ĽSNS vezére a munkanélküliséget a tartósan munkanélküliek munkába állításával akarta csökkenteni. Azt állította, hogy nonprofit szervezeteken, illetve állami támogatással működő szociális vállalatokon keresztül foglalkoztatná a tartósan munkanélküliek seregét, akiket a megye hatáskörébe tartozó oktatási intézmények karbantartására, a megye hatáskörébe tartozó úthálózat igazgatására, és a tönkrement mezőgazdasági szövetkezetek újraélesztésére akart bevetni. A valóságban Besztercebánya megye a 2013–2016-os időszak között egyetlenegy szociális vállalatot és nonprofit szervezetet sem hozott létre. 

Növekvő költségek 

Marian Kotleba azt ígérte, jelentős összeget takarít meg a megyei hivatal működésének költségeiből. Pusztán a hivatal működésének költségét évente 15 millió euróval fogja csökkenteni. Ám ha megnézzük a hivatal zárszámadását, nem megtakarításról, hanem a költségek növekedéséről beszélhetünk. A hivatal nyilvánosan hozzáférhető adatai alapján Marian Kotleba irányítása alatt a hivatal működésének költségei 4 millió euróval emelkedtek úgy, hogy a hivatal munkatársainak száma több mint 50-nel csökkent. 

„Egy fenékkel két széken” 

Marian Kotleba a megyei választások kampányában élesen bírálta elődjét, Vladimír Maňkát, mert a smeres megyefőnök egyszerre töltötte be a megyeelnöki posztot és az EP-képviselői posztot. Kotleba akkor azt állította, ha a megyefőnök valóban jól akarja végezni a munkáját, akkor nem tölthet be egyszerre két funkciót. Azóta nyilván megváltoztatta álláspontját, mert 2016 márciusától szintén két pozíciót tölt be, egyszerre megyefőnök és parlamenti képviselő. Egyik mandátumáról sem volt hajlandó lemondani, sőt, most is indul a megyeelnöki posztért. 

Orvost mindenhova 

Az ĽSNS vezére 2013-ban azt mondta, megyefőnökként megoldást talál a megyét sújtó orvoshiányra. Azt állította, hogy a megye hatásköréből eredően megszabhatja a körzeti és a szakorvosok számát, és dönthet regionális eloszlásukról is. A választások után azonban a megyei hivatal elismerte, nincs ilyen hatásköre. 

20 millió úszhatott el 

Marian Kotleba elődjétől, Vladimír Maňkától több sikeres uniós pályázattal vette át a megyei hivatalt. Besztercebánya megye támogatást kapott több megyei útszakasz felújítására, több szociális otthon széles körű felújítására. A pályázatokkal kapcsolatban csupán egyetlen teendője lett volna az új megyefőnöknek: aláírni a szerződéseket. Hiszen a megye korábbi vezetése nemcsak kidolgozta a pályázatokat és elnyerte a támogatást, hanem az önrészről is gondoskodott, és elkülönítette a szükséges összegeket. Kotleba azonban unióellenes nézetei miatt több millió eurós uniós támogatásról mondott le. Ezzel pedig két, egy Losonc és egy Garamszentkereszt közelében működő, megyei fenntartású szociális intézményt, köztük a halmozottan fogyatékkal élő fiatalok intézetét, mintegy 5 millió eurótól fosztott meg. A pénzből a széles körű felújítás mellett az akadálymentesítést oldották volna meg. A megyei hivatal azt állítja, hogy 2018ban a két intézmény 180, illetve 300 ezer eurós támogatással számolhat. Ebből az összegből oldhatják meg azokat a felújítási munkákat, melyekre egyenként több mint 2 millió eurós uniós támogatást fordíthattak volna. Óvatos becslések alapján a különböző uniós pályázatok elutasítása miatt Marian Kotleba az elmúlt négy év alatt legkevesebb 20 millió eurós uniós támogatástól fosztotta meg a megyét. 

Folytatta a kliensrendszert 

A hozzátartozók foglalkoztatása mellett Marian Kotleba különböző megbízásokkal segítette pártja szimpatizánsait. Ján Kecskés, az ĽSNS parlamenti képviselőjének cége mintegy 20 ezer eurós megbízást kapott a regionális közútkezelő vállalattól egy biztonsági rendszerre akkor, amikor Kecskés a vállalat igazgatótanácsának tagja is volt. Nem ez volt az egyetlen vitatható tranzakció a megyében. Idén márciusban például egy SUV Hyundai IX35 típusú autót hirdetett meg eladásra, a járművet 2013-ban gyártották. A kocsit 10 050 eurós ajánlattal Martin Kotleba vehette meg, miközben az ajánlatokat Marek Kotleba értékelte ki. Martin végül lemondott az autóról. 

Legutóbb az az elektronikus közbeszerzési pályázat kavart nagy port, melyen keresztül a megye 15 útszakasz felújítását rendelte meg 9,7 millió euróért. A 15 megbízás közül 9-et egy 4 alkalmazottal működő cég nyert el úgy, hogy gyakorlatilag az összes szakaszra azonos időpontban kellett licitálni. Ráadásul az érdeklődőknek mindössze három munkanapjuk volt arra, hogy az egyes szakaszokat felmérjék, és árajánlatot készítsenek rájuk. A megyei hivatal ebben nem lát semmi problémát, holott szakértők szerint ennyi szakaszra, ilyen rövid idő alatt nem lehetett releváns ajánlatot kidolgozni. A sajtóvisszhang miatt a 9 megbízást elnyerő cég végül visszalépett. 

Betiltott előadás 

Az elmúlt négy év alatt Marian Kotleba a kultúra képviselőivel is összerúgta a port. A feszültséget az váltotta ki, hogy Marian KotlebaBreznóbányán betiltotta a Ján Chalupka Színjátszó Csoport egyik előadását. A második felvonást már nem játszhatták el. A megyefőnök azzal érvelt, hogy a darabban trágár szavak hangzottak el. A színtársulat mellett neves hazai és külföldi személyiségek, színházak is kiálltak. A feszültség azonban nem enyhült, nyáron nem kaptak támogatást a megyei hivataltól, noha a képviselőtestület jóváhagyta. A megyei hivatalnak más kulturális szervezetekkel is megromlott a viszonya, a támogatások visszatartása miatt több rendezvényt és fesztivált is töröltek. A hivatal álláspontja szerint nem köteles támogatni a vitatható alternatív előadásokat, melyek csak élősködnek a megyei hivatal forrásain. (ie, Sme, aktuality.sk,bystrickeveci.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?