Környezeti bűncselekmények miatt tart házkutatásokat a rendőrség

4,5 millió eurós csalást leplezett le a NAKA Nyugat-Szlovákiában
Pozsony |

A rendőrség hétfőn megerősítette, hogy Pozsony megyében razziákra került sor környezeti bűncselekményekkel összefüggésben. A rendőrök házkutatásokat tartanak, illetve más jellegű ingatlanokat és telkeket is átkutatnak a Pozsonyi, Szenci, Bazini járás több pontján. Minderről Michal Szeiff, a pozsonyi rendőrség szóvivője tájékoztatott.

 

Szeiff elmondása szerint a rendőrségi bevetésen a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség szakemberei is részt vesznek, hogy felmérjék a környezeti károkat. A házkutatásokat a bíróság rendelte el. Bővebb tájékoztatást a rendőrség akkor ad, ha az eljárás helyzete azt lehetővé teszi, hogy elkerüljék a nyomozás akadályozását.

A rendőrség júliusban indított büntetőeljárást hulladék szabálytalan kezelése miatt azzal a gyanúval összefüggésben, mely szerint a volt malomligeti autóbusz-pályaudvar területéről szennyezett földet szállítottak a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út építéséhez Pozsonypüspöki és Pozsonyivánka környékére. A gyanú szerint a körgyűrű építéséhez veszélyes építőanyagot és építési hulladékot használhattak fel a horvátjárfalui holtág térségében is.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?