Korčok összegyűjtötte az elnökjelöltséghez szükséges aláírásokat

Ivan Korčok

Ivan Korčok karrierdiplomata, volt külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy összegyűjtötte a közvetlen elnökválasztáson való induláshoz szükséges 15 ezer aláírást. Az elnökválasztás 2024-ben lesz.

„Több mint 30 év telt el Szlovákia megalakulása óta, de az államiság kiépítésében valahol félúton megálltunk” – mondta kampányterveivel kapcsolatban. A hazafiasság erősítésével is foglalkozni kíván, amely meglátása szerint vagy kikopott az emberek tudatából, vagy egyes politikusok sajátították ki és használják fel oly módon, amihez sok ember nem akarja, hogy bármi köze legyen. „Én a modern hazafiasságot hirdetem. Úgy vélem, ez az egyik olyan dolog, amellyel összeköthető a társadalom” – mondta, hozzátéve, hogy a társadalom most rendkívül megosztott, és nagyon sok a választóvonal.

Korčok megköszönte adományozóinak az anyagi támogatást, erre a célra transzparens bankszámlát nyitott. Indulási szándékát augusztusban jelentette be. Rajta kívül civil jelöltként indul a köztársaságielnök-választáson egy másik karrierdiplomata és volt külügyminiszter, Ján Kubiš is.

Az államfőt öt évre, közvetlenül választja a lakosság. Az induláshoz 15 parlamenti képviselő támogatása, vagy 15 ezer támogató aláírás szükséges. A jelöléseket legkésőbb az államfőválasztás hivatalos kihirdetését követő 21 napban lehet leadni.

Zuzana Čaputová államfő megbízatása 2024-ben telik le, nem indul újra a posztért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?