Korčok: A minisztérium igyekszik behozni a lemaradást az oltási igazolások terén

Ivan Korčok
Pozsony |

Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter nagyra értékeli, hogy az egészségügyi tárca igyekszik behozni Szlovákia lemaradását az oltási igazolványok terén. Amint kész lesznek, a külügyminisztérium azonnal lépéseket tesz, hogy elismertesse külföldön a szlovák oltási igazolványokat – jelentette ki Korčok a szerdai kormányülés után.

„Amint technikailag erre készen állunk, abban a pillanatban felvesszük a kapcsolatot Csehországgal, Magyarországgal, Lengyelországgal és Németországgal” – tette hozzá a külügyminiszter.

Az oltási igazolványt diplomáciai úton eljuttatják ezeknek az országoknak, hogy az ottani hatóságok be tudják azonosítani a hivatalos szlovák tanúsítványokat. Korčok szerint napok kérdése, hogy az emberek hozzájussanak az oltást igazoló nemzetközi tanúsítványhoz.

A külföldre utazóknak szánt, oltást igazoló alkalmazást szintén az egészségügyi tárca készíti el, a fejlesztésében együttműködik a befektetési minisztériummal. Ezt a QR-kódot azok kaphatják meg, akiket beoltottak, átestek a Covid-19 betegségen, illetve van érvényes negatív tesztjük, a kódot képesek lesznek leolvasni a többi európai uniós tagországban is.

„Többször is biztosítottak afelől, hogy Szlovákia készen fog állni, mire életbe lép az európai zöld igazolvány. Ennek kijelölt dátuma jelenleg június 26-a” – fűzte hozzá Korčok.

Veronika Remišová (Za ľudí) befektetésekért felelős miniszterelnök-helyettes elmondta, az ő reszortja felel az alkalmazás technikai részleteinek kidolgozásáért, az egészségügyi tárca irányítja a folyamatot és készíti elő a törvényi hátteret – milyen vakcinákkal elvégzett oltásokat fog elismerni Szlovákia, illetve a többi ország. „Az alkalmazás próbaváltozata már kész, hamarosan kezdődik a tesztelése” – mondta Remišová. „Élesben” június 21-től fog működni az oltási alkalmazás, a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ adatai alapján, tette hozzá Remišová.

A külügyminiszter azt is kijelentette, Szlovákia nem tesz lépéseket azért, hogy állampolgárai könnyebben utazhassanak Horvátországba. A belépéshez most többféle igazolásra van szükség, például a negatív teszt angol nyelvű fordítására, vagy az oltás szintén angol nyelvű igazolására, a vakcina gyártási tételének pontos sorszámával.

„Túl kell élnünk ezt a bizonyos fokig bürokratikus intézkedést. Hiszem, hogy egyre inkább haladunk előre a járvány leküzdésében, és már látjuk a fényt az alagút végén” – jegyezte meg a miniszter, hozzáfűzve, hogy ezen a nyáron még biztosan óvatosaknak kell lenniük az embereknek, és erre törekednek az egyes országok is. Horvátország is arra törekszik, hogy minél biztonságosabbá tegye a nyári szezont. Korčok megemlítette azt is, hogy az idegenforgalmi Covid-szemafor kidolgozása is folyamatban van, és összhangban lesz az európai uniós ajánlásokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?