Könyvek, esők, ések

Szombati nap, Pest, Vörösmarty tér. Esik, abbahagyja, kisüt a nap, fúj a szél, eláll. Állunk, megyünk, megint állunk, elvagyunk. Nincs új a nap alatt: sok sor, a sarkon újságos. És már nincs, válaszolja. Több kérdés nincs. Van élet, és irodalom, meg más is. Ki az, aki szónokol?, kérdem Boross Ambrusnét. Fogalmam sincs. Könyvek, könyvek, prospektusok, röpcédulák, könyvek. Minden kirakva, minden látható, minden megfogható. Ezerkilencszáz forint, és kétezer-kilencszáz forint, és háromezer-kilencszázkilencven forint. Állunk a sorban, és esik, kisüt a nap, fúj a szél, vihar a pénztárcában, kiállunk a sorból, a buksza még megvan. Másik sarok, más sorok, felvidéki kiadók. Nemes Mihály Magyar viseletek története című gyönyörű könyvét nyitogatják. Fúj a szél, és fújja a kitett Könyvjelzőt, nem a Kepes Andrásét, a mienket. Leülünk, jön Vámos, jön Kepes, leülnek. Felállunk, jön Cselényi, szalad tovább, jön Grendel, szalad tovább. Ozsvald Zsuzsika szalad a Könyvjelzők után. Állunk, megyünk, érdeklődünk. Keressük Tóth Lászlót, megtaláljuk Varga Imrét. És Duba Gyula megtalál bennünket. Ő Bettest keresi. Mennénk, és nem tudunk, ezerek állanak előttünk, hosszan kígyózó sorban. Ki az, aki dedikál?, kérdi Boross Ambrusné. Fogalmam sincs. Több kérdés nincs, pénz sincs több, a kevesebb is több lenne. Odamegyünk, megnézzük a költőt, a könyvét is, megjegyzem a nevét, a következő sarkig elfelejtem. Ingyen lehet verset olvasni!, szónokolja egy másik költő. Nincs új a nap alatt. És már nap sincs. Van azonban Márai, lehet olvasni megint.

Boross Ambrus