Kollár nem akarta Kiskáékat a kormányba

Boris Kollár
Pozsony |

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke nem akarta, hogy Andrej Kiska pártját, a Za ľudí pártot is bevonják a kormányba – erről a Markíza televízió politikai vitaműsorában beszélt tegnap. Elismerte azonban, hogy elégedett, hogy a koalíciónak 95 képviselője van, hiszen néhány törvény elfogadásához szükség lesz az alkotmányos többségre. Hozzátette, szeretné, ha négy évig kitartana a négypárti kormánykoalíció.

A diplomájával kapcsolatban megismételte, hogy azt annak rendje és módja szerint szerezte, mint mondta, az ügy miatt 14 napig hülyeségekkel foglalkozott a politika ahelyett, hogy törvényeken dolgoztak volna. Az ügyet lezártnak tekinti. „Örülök, hogy vége, mehetünk tovább” – tette hozzá Kollár. Szerinte azért is problémás lett volna lemondania a házelnöki posztról, mert nincs a pártban senki, aki helyettesíthetné. „A párt erősen rám van fókuszálva, a következő választáson biztosan megérezné, ha nem én vezetném” – magyarázta.

Vitapartnere, a smeres Juraj Blanár tragikomikusnak nevezte a kormány eddigi működését, mint mondja, csak bő száz nap telt el, de máris veszekednek. Hozzátette, attól tart, hogy a kormány leépíti a korábban elfogadott szociális intézkedéseket.

(szh, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?