Jürgen Klopp
Klopp: a legpozitívabb a Szuperligával kapcsolatban az, hogy nem valósult meg
A tizenkét elitklub által kezdeményezett Európai Szuperligával (ESL) kapcsolatban az a legpozitívabb, hogy nem valósult meg - jelentette ki Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki ugyanakkor az európai szövetséget (UEFA) is bírálta a Bajnokok Ligája bővítése miatt.
A vasárnap éjszaka bejelentett terv szerdára összeomlott, amikor az alapító klubok többsége kihátrált a szurkolók, a játékosok, a sportág irányítói és politikusok elítélő nyilatkozatai hatására.
A Liverpool volt az egyike a tervezett ESL alapítóinak, de visszalépett. A német tréner, aki közölte, hogy sem ő, sem a játékosok nem tudtak előzetesen a tervről, hangsúlyozta, most viszont már újra a játékra kell összpontosítani.
"Normális, hogy az emberek arról beszélnek, hogyan fogjuk folytatni, de nem egy hét alatt oldódik meg a helyzet" - fogalmazott Klopp a Newcastle United elleni, szombati bajnoki mérkőzést megelőző pénteki sajtótájékoztatón. "Nekünk, mint csapatnak arra kell figyelnünk, amivel foglalkozunk, azaz a labdarúgással. És mi ezt is tesszük."
Hozzátette: hat éve ismeri a tulajdonosokat, tisztában van vele, hogy akadnak pillanatok, amelyekben nem jó döntést hoznak - a mostani biztosan ilyen -, de ez számára nem változtatja meg a dolgokat.
"Szeretem azokkal megoldani a problémákat, akiket ismerek" - folytatta.
A vezetőedző, aki már régóta nehezményezi, hogy túlságosan zsúfolt a versenynaptár, ezúttal is kifejezésre juttatta, hogy nem ért egyet az UEFA hétfői döntésével, amellyel 2024-től 32-ről 36 csapatosra bővíti a BL-t, és ezzel megnöveli a mérkőzésszámot.
"Nem lehet csak úgy mindig nagyobb versenyt szervezni. Nagyon jó, hogy a Szuperliga már nincs terítéken, de nem nagyszerű az új Bajnokok Ligája sem" - hangoztatta.
Azzal érvelt, hogy hat csoportmeccs helyett így már tíz lesz csapatonként, ráadásul nem is látni, hogy ezek hova kerülnek majd a naptárban. Emlékeztetett arra, hogy a bővítéssel kapcsolatban soha nem kérdezték meg az edzőket, a játékosokat és a szurkolókat.
"Az UEFA nem kérdezett meg bennünket, a Szuperliga sem kérdezett meg bennünket. Mindig csak az van, hogy játsszál többet. Mi az értelme az új Bajnokok Ligájának? A pénz... Fogalmam sincs, hogy boldogulunk majd még több mérkőzéssel" - mondta.
A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga alapítói között hat angol, továbbá három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. Szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.
Ezek hatására elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Szerda délutánra az Atlético Madrid és az Internazionale lépett vissza, az AC Milan pedig jelezte, hogy megértette a kritikákat és hasonlóan tesz, míg a Juventus ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte. Az alapítóklubok közül így csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján a Szuperligát illetően, amelynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.
Az UEFA, amely élesen bírálta az ESL-t elindítani szándékozó klubokat, hétfőn jelentette be, hogy elfogadta a Bajnokok Ligája reformjára vonatkozó javaslatot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.