Kiska összegyűjtötte a pártja bejegyeztetéséhez szükséges aláírásokat

Sikerült összegyűjtenie a bejegyeztetéshez szükséges támogató aláírásokat Andrej Kiska pártjának. A hírt vasárnap tette közzé a közösségi hálón a volt köztársasági elnök, akinek így hamarosan hivatalosan is megalakul Za ľudí elnevezésű pártja.

Kiska azt is közölte, hogy az aláírásokat hétfőn adja le a belügyminisztériumban.

A nyár folyamán is nap mint nap több tucatnyi szakértő bevonásával dolgozunk a párt programján, amit szeptemberben fogunk bemutatni. A támogató aláírásokból többet gyűjtöttünk a szükséges 10 ezernél

- jelentette be Kiska.

Jelenleg körülbelül 150 párt és mozgalom van az országban, de több tucatnyi már felszámolás alatt áll.

Új párt bejegyeztetéséhez 10 ezer támogató aláírást kell összegyűjteni, emellett januártól új szabályok léptek életbe. A törvény már megszabja, hogy egy pártnak minimum hány taggal kell működnie, továbbá korlátozta a már bejegyzett párt megvásárlását új párt megalapítása helyett, és szabályozza a szponzori adományok elfogadását. További megkötés, hogy a párt nevében nem szerepelhet sem a vezetékneve, sem a keresztneve olyan személynek, aki tagja a párt vezető testületeinek vagy előkészítő bizottságainak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?