Kiska és a magyarok

Pozsony |

<p>&bdquo;Polgári párt vagyunk, így különösen értékeljük azt a tényt, hogy Andrej Kiska úr ígérete szerint minden polgár államfője kíván lenni nemzetiségtől és politikai meggyőződéstől függetlenül&rdquo; &ndash; mondta Bugár Béla, a Híd elnöke az új szlovák államfő beiktatási beszédére reagálva.</p>

A Híd elnöke konstatálta, Kiska újra megemlítette: döntései elfogulatlanok és pártatlanok lesznek, támogatni fogja a jó ötleteket függetlenül attól, mely politikai táborból származnak. „Az új elnök e hozzáállása teljes mértékben összhangban áll a Híd törekvéseivel, azaz hogy ebben az országban a polgárok érdekei legyenek az elsők. Andrej Kiskának a köztársasági elnöki feladatok ellátása során kívánunk pozitív energiát és jó döntéseket. Bízunk abban, hogy amit beiktatási beszédében az ország polgárai előtt vállalt, sikerül maradéktalanul teljesítenie” – tette hozzá Bugár.

Beszállhatna az asszimiláció elleni harcba az új államfő, véli az MKP vezetése. A párt Országos Tanácsának szombati ülése után azt üzenték Andrej Kiskának, hogy próbáljon segíteni a szlovákiai magyarok létszámfogyásának megfékezésében. Berényi József pártelnök reméli, hogy Kiska hajlandó lesz részt vállalni azokban az aktivitásokban, amelyek az itteni kisebbségek megmaradását segítik. „Az elnök úrnak kulcsszerepe lehet abban, hogy a szlovák–magyar viszony ne csak államközi szinten javuljon, hanem a helyi közösségek szintjén is” – magyarázta Berényi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?