Kiska: Emlékszem, mikor még Šefčovič is megtapsolt az Európai Parlamentben

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska államfő emlékezik egy Európai Parlamentben (EP) mondott felszólalására, melyen a büszke és sikeres Szlovákiáról beszélt. A felszólalása közben, illetve a beszéd végén Maroš Šefčovič jelenlegi államfőjelölt is megtapsolta őt. Ezt Roman Krpelan elnöki szóvivő közölte a TASR hírügynökséggel csütörtökön, reagálva Peter Pellegrini (Smer-SD) kijelentéseire.

 

„Sajnálom, hogy a Smer-SD párt modorosságai és praktikái most elrontják Šefčovič úr, egy sikeres, hivatásos diplomata kampányát, akinek az Európai Bizottságban végzett munkájára mi is büszkék voltunk” – mondta az államfő. Krpelan hozzátette: Kiska 2017. november 15–én az Európai Parlamentben beszélt Szlovákiáról. A felszólalást Šefčovič is végighallgatta, aki többször is megtapsolta az elnököt a beszéd alatt.

Pellegrini kiállt Maroš Šefčovič elnökjelölt mellett, aki a Smer-SD támogatásával indul. Egyben bírálta Andrej Kiska államfőt a Šefčovičról mondott kijelentései miatt, és felszólította őt, hogy ne mocskolja be a diplomata nevét. A kormányfő a Kiska által a közösségi oldalán közzétett videóra reagált.

 

„Arrogáns módon, méltatlanul, az asztalon ülve egy olyan helyiségben, ahol a legfontosabb látogatókat szokás fogadni, lejáratja Maroš Šefčovičot, ráadásul a végén közvetve megfenyegeti őt a diplomata karrierjével összefüggésben. Ezt úgy tekintem, mint ami túllépi az illendőség minden határát” – fogalmazott Pellegrini, hozzátéve: Kiska kijelentéségét tiszteletlenségnek tartja egy sikeres diplomata munkásságával szemben.

A miniszterelnök megállapította, hogy a KTAG cég adócsalásával kapcsolatos egész ügyet maga az államfő nyitotta meg, ezért szerinte Kiskának inkább az adóügyeit kellene megmagyaráznia, ahelyett, hogy bemocskolja Šefčovič nevét. „Annál is inkább, mert Maroš Šefčovič neve egyetlen üggyel összefüggésben sem merült fel, ezért az elnök úr számára morális példa lehetne” – fűzte hozzá. A kormányfő általában is bírálta Kiska álláspontját, a „keddtől csütörtökig” végzett munkáját, illetve azt is, hogy nem járult hozzá a társadalmi megbékéléshez. „Ellenkezőleg, amikor csak tudott, olajat öntött a tűzre, hogy még inkább felkorbácsolja az indulatokat” – mondta Pellegrini. Hozzátette: azt várta, hogy Kiska inkább a szélsőséges nézeteket valló jelöltekkel kapcsolatban fog állást foglalni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?