Pellegrini: Kiska példát vehetne Šefčovičról

TASR-fotó
Pozsony |

Peter Pellegrini miniszterelnök mai sajtótájékoztatóján kiállt Maroš Šefčovič elnökjelölt mellett. A kormányfő szerint Kiska hibát követett el azzal, hogy az egyik legsikeresebb szlovák diplomatára támadt.

Andrej Kiska tegnap egy videóüzenetben reagált Šefčovič szavaira, melyben állította, hogy a Smer támogatottja fikciókat terjeszt a jövőjével kapcsolatban.

"Úgy tűnik, hogy Maroš Šefčovič átvette annak a politikai pártnak a praktikáit, amelyik támogatja őt. Valótlanságokat állít valamiféle jövőbeni elnöki kegyelemről a számomra. Elmondom röviden és érthetően: nincs miért kegyelmet kérnem, és nem is fogok" – szögezte le az államfő. Kiska hozzátette, hogy Šefčovičnak elsősorban a saját karrierjével kellene foglalkoznia.

Pellegrini úgy véli, hogy Šefčovič nem tett semmi rosszat, mindössze feltett egy jogos kérdést.

"Éppen a mostani államfő volt az, aki először sajtótájékoztatót hívott össze, melyen hangot adott félelmének a börtönbe zárásával kapcsolatban. Ezek után az egyik elnökjelölt felvetette a lehetőségét, hogy elnöki amnesztiát lehetne adni Kiskának. Šefčovič csak annyit kérdezett, hogy mégis mi lesz azzal az amnesztiával" – jelentette ki Pellegrini.

A kormányfő végül arrogánsnak nevezte Kiskát. "Ne felejtsük, hogy Šefčovič az egyik legsikeresebb szlovák diplomata, rengeteget tett az ország külpolitikai sikereiért. Andrej Kiska morális példaképeként tekinthetne rá, hiszen mindig méltó módon képviselte Szlovákiát. Amíg az államfő kevésbé jelentős országokban tárgyalt, addig Šefčovič a világ legfontosabb vezetőivel találkozott. Ehhez képest Kiska arrogáns módon leült ahhoz az asztalhoz, ahol a legfontosabb látogatókat fogadja a köztársasági elnök, és megpróbálta lejáratni Šefčovičot" – mondta Pellegrini.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?