<p>Andrej Kiska államfő aláírta azt az alkotmánymódosítást, amely felruházza a parlamentet a törvénytelen amnesztiák és elnöki kegyelmek eltörlésének jogával. </p>
Kiska aláírta az amnesztiák eltörlését lehetővé tevő alkotmánymódosítást
Pozsony |
"Közel húsz év után a végéhez közeledik az amorális mečiari amnesztiák érvényessége. Értékelem mindazokat, akik emögött állnak. Értékelem a képviselőket, hogy a nézeteltérések ellenére vegül sikerült egyetértésre jutniuk (...). Értékelem a nyilvánosság és a szakma támogatását is, és mindenkiét, aki hozzájárult ahhoz, hogy létrejöhessen az össztársadalmi nyomás" - mondta Kiska a módosítás aláírása után. Bugár Béla, a Híd elnöke korábban elmondta, hogy a határozatot, amellyel a parlament eltörli a mečiari amnesztiákat és Michal Kováč exelnök kegyelmét, már előkészítették. Elfogadásához 90 támogató szavazatra van szükség. Ha megszavazzák, a határozatot még az Alkotmánybíróság (AB) is megvizsgálja. Erre 60 napja van a taláros testületnek, ha ennyi idő alatt nem dönt, a parlamenti határozat automatikusan érvénybe lép. Az AB-nak ugyanakkor joga van megvétózni a határozatot, ha úgy ítéli meg, hogy nincs összhangban az alkotmánnyal. A PARLAMENT ELTÖRÖLHETI AZ AMNESZTIÁKAT A mečiari amnesztiák eltörlését lehetővé tevő alkotmánymódosítást az össze jelen lévő koalíciós képviselő megszavazta Anton Hrnko (SNS) kivételével, aki ellene volt. A módosítást támogatta az OĽaNO-NOVA, a Sme rodina összes képviselője, és a legtöbb SaS-képviselő is, valamint a függetlenek nagy része. LEXÁÉKNAK FORRÓ NYARUK LEHET
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 11.21.
Éjfélkor megszűnik Kiska személyi védelme
2024. 11.15.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.