Kiska: A „Made in Czechoslovakia” a múlté

Prága |

<p>Andrej Kiska szerdán csehországi látogatása során tett sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szerinte mindkét államnak meg kéne tartania a márkanevét.</p>

A Made in Czechoslovakia márkanevet nem kell feltámasztani, helyett már van Made in Slovakia és Made in Czech – véli a szlovák államfő. A múltban Robert Fico többször is megemlítette, hogy újra a köztudatba kéne hozni a Made in Czechoslovakia márkát – elsősorban a fegyverek terén. Az elméletét arra alapozta, hogy ezt a kifejezést a világ számos országában ismerik, főleg azokban, ahol a köztudatban a két országot még mindig egyként említik.

Andrej Kiska úgy véli, hogy Szlovákia és Csehország a külföldi tőke beáramlása miatt egymásnak ellenfele, de ettől még ez nem megy az együttműködés rovására. „Ha össze tudunk fogni, akkor az mindkét országnak előnyt jelent.” – húzta alá az államfő. A két elnök egyetértett abban, hogy szükség lenne további közúti hálózat kiépítésére is a két ország között. Jelenleg csak egy van, az is Pozsonyba, s ezt Miloš Zeman cseh államfő kevesli. Fontosnak tartja, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben ne csak az ukrajnai történésekre figyeljenek oda, hanem a nemzetközi terrorizmus veszélyeire is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?