Kezdődik a tervezet parlamenti vitája

Pozsony. A parlament holnap kezdi a kormány programnyilatkozatának érdemi vitáját. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök a tervezetet múlt héten kedden terjesztette a képviselők elé. A vitában a három ellenzéki párt vezetője: Vladimír Mečiar (HZDS), Robert Fico (Smer) és Jozef Ševc (KSS) is felszólal.

Pozsony. A parlament holnap kezdi a kormány programnyilatkozatának érdemi vitáját. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök a tervezetet múlt héten kedden terjesztette a képviselők elé. A vitában a három ellenzéki párt vezetője: Vladimír Mečiar (HZDS), Robert Fico (Smer) és Jozef Ševc (KSS) is felszólal. A vitába eddig körülbelül negyvenen jelentkeztek be. Több ellenzéki képviselő jelezte, hogy a programnyilatkozat egyes részeivel egyetért, de az egész dokumentumot nem tudja elfogadni (tehát a kormánynak sem szavaz bizalmat). A programnyilatkozat jóváhagyásához legalább 76 igen szavazatra van szükség. A képviselők visszatérnek a jövő évi költségvetéssel öszszefüggésben és sürgősséggel tárgyalt 22 jogszabálytervezethez is. Ugyancsak a most folytatódó ülésszakon választják meg a köztévé tanácsának 37 és a Szlovák Rádió tanácsának 22 tagját, mert az eddigi tagok megbízatási ideje tegnap lejárt. Pavol Rusko parlamenti alelnök František Hrušovský házelnökkel egyetértve kész arra, hogy a mobiltelefonozó képviselőket kiutasítsa az ülésteremből. Mint mondta, a mobiltelefonokat be is lehetne gyűjteni: belápáskor leadnák – mint a hajdani vadnyugati szalonokban a kalapot. (sita, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?