Kevesebb volt a baleset tavaly, de több a halálos áldozat

Baleset
Pozsony |

Bár a két évvel ezelőtti adatokhoz képest 2019-ben kevesebb baleset történt az utakon, ezek mégis több halálos áldozatot követeltek – tájékoztatott a szlovák rendőrség.

Tavaly összesen 13 715 baleset történt az utakon, vagyis 187-tel kevesebb, mint 2018-ban, és 298-cal kevesebb, mint 2017-ben. A hosszú távú trendeket figyelembe véve is elmondható, hogy jelentős javulás figyelhető meg a közlekedésbiztonság terén, hiszen 2009-ben még csaknem 26 ezer balesetet jegyzett a rendőrség. Ez azt jelenti, hogy 10 év alatt a közúti balesetek száma csaknem a felére csökkent. 

245 halálos áldozat

Bár a balesetek száma 2019-ben csökkent, a halálos áldozatok száma nőtt: tavaly összesen 245-en vesztették életüket az utakon, ehhez képest 2018-ban 16-tal kevesebben, vagyis 229-en. Az év legsúlyosabb balesete a néhány héttel ezelőtt történt buszbaleset volt, mely során 12-en vesztették életüket, köztük 5 gyermek is. A legtöbb halálos baleset Kassa megyében történt (itt 42-en haltak meg), a legkevesebb pedig Pozsony megyében (itt 19 haláleset történt). A halálos áldozatok számának növekedése ellenére Szlovákiában a balesetek elhalálozási aránya így is jóval alacsonyabb, mint a szomszédos országokban. Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány hozzátette, hogy európai viszonylatban is rendkívül jó a szlovák arány.

„Úgy gondolom, hogy ezért dicséret jár az utakat ellenőrző rendőröknek, hiszen önfeláldozóan és a legjobb tudásuk szerint végzik munkájukat”

– jelentette ki a rendőrfőkapitány.

Veszélyes gépkocsik

A közlekedési eszközök szempontjából a leghalálosabb még mindig a gépkocsi, az utakon elhunyt személyek 55 százaléka gépjárműben veszítette életét. Összesen 135 személyről van szó, ezek közül 78 sofőrként, 57 pedig utasként hunyt el. A második „legsebezhetőbb” kategóriát a gyalogosok alkotják: az elhalálozások 31 százalékát teszik ki a gyalogosok, vagyis 75 személy. A motorosoknál ez az arány 8 százalék (21 személy), a kerékpározóknál pedig 6 százalék (14 személy).

tab

Ittas vezetés

A rendőrség statisztikái szerint a balesetek csaknem fele még mindig azért történik, mert a sofőrök nem tartják be az alapvető kötelességeiket. Ilyen például az állandó odafigyelés: nagyon sok balesetet történik amiatt, hogy a vezetők a telefonjukra koncentrálnak, nem pedig az útra. A közlekedési szabályok megszegése szintén nagyon sok balesethez vezet, ezek közül a leggyakoribb a gyorshajtás, valamint az útkereszteződésekben történő kihágás. A rendőrség külön felhívta a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire: 1564 baleset történt ittas vezetés miatt.

Óvnák a gyalogosokat

Ľuboš Romanovský, a szlovák közlekedési rendőrség igazgatója szerint az idei év legnagyobb kihívása az lesz, hogy csökkentsék a gyalogosok elhalálozási arányát, hiszen ebben a kategóriában az előző évekhez képest elég nagy ugrás történt (a 2018-as évhez képest tavaly 16-tal több gyalogos vesztette életét).

„Ellenőrizni fogjuk a gyalogosok összes kötelességét, de a gépkocsivezetők kötelességeit is a gyalogosokkal szemben. A gyalogosok leggyakoribb hibái, hogy nem használnak fényvisszaverő mellényeket, és nem a kijelölt átkelőhelyeken közlekednek, s nem figyelnek az útjelző lámpákra”

– mondta Romanovský. A gyalogosokon kívül a rendőrség szintén nagy figyelmet fordít majd a sebességhatár betartására és a vezetés közbeni telefonozás visszaszorítására is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?