Kevesebb lesz az iskola, sok tanárt elbocsáthatnak

Pozsony |

<p>Négy év múlva kevesebb alap- és középiskola valamint egyetem és főiskola lehet majd Szlovákiában &ndash; vélte Peter Pellegrini.</p>

A kormány beruházásokért felelős alelnöke vasárnap egy televíziós műsorban elmondta, hogy kevesebb iskolára van szükség, s ebből kifolyólag csökkenni fog a tanárok száma is. Pellegrini szerint az OECD szervezet is megállapította, hogy az Európai Unió átlagához mérten túl kevés diák jut egy tanárra. Véleménye szerint amennyiben sikerül megtakarítani pénzt az iskolaügyben, úgy az összegen majd kisebb állomány osztozkodhat, s így növekedhetnek a bérek is. „Nem emelhetjük a fizetéseket úgy, hogy nem emeljük a színvonalat.” – nyomatékosította a politikus.

Az alelnök szerint senki sem várhatja el ebben az országban, hogy csak azért kapjon valaki magasabb fizetést, mert már 30 évig dolgozik valahol. Magasabb fizetést csak az kaphat, aki professzionális munkát végez el – amelyet akár egy 35 éves pedagógus is teljesíteni tud majd. Pellegrini úgy tudja, hogy a kormány a következő négy évben kétmilliárd eurós összeget kíván az iskolaügyi tárcára fordítani.

A nyilatkozat újabb elégedetlenségi hullámot válthat ki a szakszervezeteknél és a tiltakozó tanároknál. A keddi tüntetést követően – amelyen majd’ ötezren tüntettek Pozsonyban és követelték a magasabb fizetéseket és a rendszerszintű átalakításokat – már így is pattanásig feszült a hangulat.

A kormányprogram nyilvánosságra hozott részletei szerint évente hat százalékkal emelik majd a tanári fizetéseket, ám csak 2018-ig. Utána csak abban az esetben folytatódik majd az emelés, ha sikerül az oktatásügyben nagy változtatásokat véghez vinni. Eddig a kormány ködösen fogalmazott ezekkel a változtatásokkal kapcsolatban, ám Pellegrini vasárnapi nyilatkozatában épp ezen átalakításokra utalhatott: iskolák bezárása, tanárok tömeges elbocsátása 2018-tól.

Az ellenzéki képviselők már eddig is ostorozzák az oktatási tárca fejét – már a kormányprogram elfogadása előtt kifogásolták Peter Plavčan személyét. Miroslav Beblavý szerint az SNS jelöltje botrányok sorát produkálta a korábbi években is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?