Kevés biciklivel, de beindult a fővárosi közbringarendszer

közbringarendszer
Pozsony |

Új szolgáltatással bővült a pozsonyi városi közlekedés. Pénteken indult a főváros és a Slovnaft társaság közös bicikliprojektje, melynek célja az alternatív közlekedési eszközök támogatása és az autóforgalom csökkentése a városban.

A közbringarendszert eredetileg még a nyári szünet előtt tervezték bevezetni, végül tegnap nyitották meg hivatalosan a projektet, Ivo Nesrovnal főpolgármester és a Slovnaft vezérigazgatója, Szabó Gabriel társaságában. A közbringa lényege, hogy a kölcsönzött kerékpárokat használat után a gyűjtőállomások bármelyikébe vissza lehet vinni. „Párizs, Bécs és Barcelona mellett már Pozsony is rendelkezik ezzel a kerékpármegosztással. Csatlakoztunk a több mint 30 országhoz, melyek környezettudatos, gyors alternatívát nyújtanak a városi közlekedésben” – dicsérte a kezdeményezést Nesrovnal.

Több bicikli lesz

A 73 gyűjtőállomást 300–500 méteres távolságban helyezték el egymástól Pozsonyban Újváros, Óváros, Főrév és Ligetfalu utcáin, figyelembe véve a kerékpárutak kihasználtságát. A délelőtti órákban azonban a beharangozott 550 kerékpárból csak két-három kerékpárt jelzett az internetes rendszer a pozsonyi főrévi kijelölt gyűjtőállomásokon. A tervek szerint az egyéves próbaidő során a kerékpárok száma folyamatosan növekedni fog, összesen 750 biciklivel és 90 gyűjtőállomással számolnak.

A közbringa ötletgazdái az új rendszer legnagyobb előnyének a gyors és környezettudatos közlekedést tartják, sokak szerint azonban a szolgáltatás ára is előnyös, mivel az első hónapokban, jövő év márciusáig félórás biciklizésért csak egyszeri, egyeurós regisztrációs díjat kell fizetni. Ha valaki hosszabb ideig szeretne tekerni, minden további 6 percért 12 centes díjat kell fizetnie, amit a befizetett 1 euróból von le a rendszer.

Kapcsolódó cikkünk

Az „okoskerékpárokat” Slovnaft BAjknak nevezték el, az Európai Unió előírásainak megfelelően, napelemmel működő helymeghatározóval rendelkeznek, így megállás nélkül nyomon követhető a kerékpár mozgása. Az igénybevételhez előzetes internetes regisztráció szükséges, az egyeurós díjat is így kell befizetni.

Kerékpárutak nélkül

A Slovnaft másfél millió eurót fektetett a biciklikbe, a város vezetősége félmillió euróval járult hozzá a zöldebb közlekedéshez. A környezetbarát kezdeményezés azonban több akadályba ütközhet a gyakorlatban, hiszen a kerékpárutak száma Pozsonyban jelentősen korlátozott. Jelenleg a város nagy részében a kerekezőknek az autósávokat kell igénybe venniük, amit a sofőrök ritkán tolerálnak, ezért kimondottan veszélyes lehet két keréken közlekedni. (ba)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?