Két programot ajánlunk a fiúknak

Ha fiút szeretnénk megajándékozni, de sem a stratégia, sem az akció nem érdekli, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy az autóverseny lesz a nyerő. Ebből a kategóriából két programot ajánlunk.

Ha fiút szeretnénk megajándékozni, de sem a stratégia, sem az akció nem érdekli, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy az autóverseny lesz a nyerő. Ebből a kategóriából két programot ajánlunk. A címéből már sejteni lehet Colin McRae Rally 2005 a rali kedvelőinek nyújt felejthetetlen szórakozást a jól eltalált irányításával, az autó szerelhetőségével és a sok pályájával. Mivel a verseny jellegéből adódóan a pályán egyszerre csak egy kocsi lehet, így az ellenfelek által futott időeredményekkel kell harcba szállnunk. Ha hagyományos értelemben vett versenyt szeretnénk kapni, akkor a Need for Speed: Underground 2 a legjobb választás. Több érdekes versenymód közül választhatunk, és ami a legfontosabb: a futamokon nyert pénzekből minden apró részletre kiterjedően tuningolhatjuk az autónkat. Akinek tetszett a Halálos iramban című mozifilm, annak ez a játék biztosan a kedvence lesz. Ha pedig az autós játékoknál tartunk, akkor feltétlenül érdemes elgondolkodnunk egy kormány beszerzésén is, amely nagy mértékben növeli a virtuális vezetés élményét. (sz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?