Két hét alatt dönthetünk a felelősségbiztosításról

A szlovákiai biztosítók idén sem szegték meg a korábbi évek hagyományát, így a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás jövő évre szóló díjszabását az utolsó pillanatban tették közzé. Az autósoknak most két hetük maradt arra, hogy kiválasszák a számukra legmegfelelőbb csomagot. A határidő november 16.

A kötelező felelősségbiztosítás a szükséges rossz. Kellemetlen, ha igénybe kell vennünk.Ján Krošlák felvételeA döntés egyáltalán nem lesz könnyű, hiszen a piacon mára kilenc biztosító nyújt kötelező felelősségbiztosítást, ráadásul egyre több szempontot vesznek figyelembe a díj kiszámításánál. Idén a legnagyobb változásokra a 30 évnél fiatalabbak számíthatnak, míg a többiek számára nagyjából nem változnak az árak. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapvető rendeltetése a gépjármű üzemeltetése során másoknak okozott károk megtérítése a károsultak részére. Az alábbiakban az egyes biztosítók ajánlataiból szemezgettünk.

Allianz-Szlovák Biztosító

Az egyik legszövevényesebb számítási módszert alkalmazó Allianz-Szlovák Biztosító nem változtat az árakon, vagyis a jövő évre is nagyjából ugyanolyan áron biztosíthatjuk be magunkat, mint az ideire. Azért csak nagyjából, mert a 738 ezer autóst regisztráló biztosító minden egyes ügyfelet külön bírál el. Ehhez csaknem 20 kritériumot vesz figyelembe, ami több mint 500 ezer kombinációt eredményezhet. Épp ezért, ha szeretnénk megtudni, hogy pontosan mennyit is fogunk fizetni, nem marad más hátra, mint felkeresni a biztosítót, és megadni az összes adatunkat, hiszen ennyi kritériumból a biztosító sem tud egy mindenkire érvényes, átfogó táblázatot készíteni. Akinek azonban van internetcsatlakozása, ettől megkímélheti magát, a társaság internetes honlapján ugyanis adataink begépelése után megtudhatjuk a számunkra érvényes díjat. Az Allianz azon ügyfelei, akik balesetmentesen vezettek, akár 45 százalékos árkedvezményt is kaphatnak, a hűséges ügyfelek pedig további 10 százalékos kedvezményre számíthatnak. Ha vállaljuk, hogy a baleset kárainak egy részét a saját pénztárcánkból álljuk, 15 százalékkal olcsóbb díjra számíthatunk. A társaság 2004-ig alkalmazta a malus rendszert, vagyis amikor a balesetet okozó sofőrnek magasabb árat szabnak meg, ám ezt idén és jövőre sem tervezi.

Kooperativa

A biztosító ügyfelei a 2007-es évre a kedvezmények széles skálájában részesülnek. Ha egész évre előre kifizetjük a díjat, automatikusan 3 százalékos kedvezményt kapunk, 15 százalékkal olcsóbban kínálják a biztosítást a hűséges ügyfeleiknek, és akár 60 százalékkal olcsóbban köthetik meg a szerződést azok, akik balesetmentesen vezettek. Előnyben részesítik azokat, akiknek kisebb teljesítményű motorral felszerelt kocsijuk van. Ha a Kooperativánál kötünk szerződést, ingyen bebiztosítanak bennünket a természeti csapások okozta károk ellen is. A sofőr számára szintén ingyenes, 100 ezer koronáig terjedő balesetbiztosítást kötnek. Elsősorban a téli gumiabroncsokat vásárlók számára lehet előnyös, hogy a Kooperativánál megkötött szerződés birtokában 20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatunk gumiabroncsokat az egyik hazai társaságnál.

Cseh Biztosító

A Cseh Biztosító AUTOMATIK néven kínálja a kötelező biztosítást. Idén két újdonságot vezetett be, így olcsóbban biztosítják be azok autóit, akik a gyerekeikkel közlekednek és azoknak is, akiknek öregebb autójuk van. Az előbbit azok a szülők vehetik igénybe, akik 15 évnél fiatalabb gyerekeikkel rendszeresen járnak az autóval. Mindez ráadásul az állapotos nőkre is érvényes, akik a társaság szerint a legóvatosabb sofőrök. Akkor sem kell elfordulnunk azonban a Cseh Biztosítótól, ha nincs gyerekünk, hiszen a társaság a 15 évnél öregebb kocsik tulajdonosainak is kedvezményt nyújt, figyelembe veszi azonban a kocsi márkáját és azt is, mely járásban van bejegyezve.

OTP Garancia

A társaság két biztosítási csomagot kínál, Economy és Business néven, miközben ez utóbbi az Economy csomag önkéntes járulékos biztosítása. Az Economy 20 millió koronáig állja a személyi sérüléseket valamint a halálesetet és ugyanannyit fizet az anyagi károkra is. A Business csomagnál a felső határ 60 millió korona. A társaság ügyfelei 30 százalékos kedvezményt kaphatnak a balesetmentes vezetésért, és 50 százalékkal olcsóbb árakat kínálnak a 70 évnél idősebb gépkocsi-tulajdonosoknak is. Ha az OTP-nél biztosítjuk be autónkat, a 750 kilogrammnál könnyebb pótkocsinkat egy koronáért biztosíthatjuk be, a motorbiciklinkre pedig 25 százalékos kedvezményt kapunk. Tízszázalékos kedvezményben részesülnek azok is, akik autójukat 2005 december elseje után vették.

Generali Biztosító

A legtöbbet ezúttal is azok a 33 évnél fiatalabb gépkocsi-tulajdonosok fogják fizetni, akiknek autója valamelyik kerületi városban van bejegyezve. A biztosító két legfontosabb kritériuma ugyanis az, hogy az ügyfél 33 évnél fiatalabb vagy idősebb, és hogy kerületi vagy vidéki városban van-e bejegyezve az autó. Ezúttal azonban a társaság úgy szabta meg a kedvezményeket, hogy akik öt éve balesetmentesen vezetnek, azoknak semmiképp se emelkedjenek az árak. Az idei évhez képest alacsonyabb díjra számíthatnak azok, akiknél a motor hengerűrtartalma 1,3 és 1,8 liter között mozog. Mindezt figyelembe véve elmondható, hogy a legalacsonyabb árat, 2873 koronát például egy olyan 34 éves sofőr fogja fizetni, akinek a Škoda Fabia gépkocsija valamelyik vidéki városban van bejegyezve, és 5 éve nem okozott balesetet.

ČSOB Biztosító

A társaság idén változtat a biztosítás kiszámításához használt kritériumokon. Újdonságnak számít, hogy kombinálják a motor hengerűrtartalma és teljesítménye szerinti számítást az ügyfél korával. Ötszázalékos kedvezményt kapnak az 50 évnél idősebb sofőrök, a társaság szerint ugyanis ez a csoport vezet a legbiztonságosabban. A ČSOB azon ügyfelei, akik négy éve nem okoztak balesetet, 45 százalékos árkedvezményben részesülnek, sőt ha a biztosítást egy tételben fizetik ki, további 5 százalékot engednek az árból. A vállalkozásra is használt kocsikat ugyanakkor drágábban biztosítják, mivel tapasztalataik szerint ezekkel több balesetet okoznak.

Kommunális Biztosító

Ha a társaságnál egy tételben fizetjük ki az éves díjat, 3 százalékos kedvezményt kapunk, 15 százalékkal olcsóbban kínálják a biztosítást a hűséges ügyfeleiknek, és akár 50 százalékkal olcsóbban köthetik meg a szerződést azok, akik balesetmentesen vezettek. Olcsóbban biztosítják azokat is, akiknél a motor teljesítménye nem haladja meg a 75 kW-ot. Az olcsóbb csomagjában 5 millió koronáig állja a személyi sérüléseket és a halálesetet, 19 millióig fizet pedig az anyagi károkra. A drágább csomagban a felső határ mindkét esetre 60 millió korona.

Uniqa

Leginkább azoknak éri meg ezt a biztosítót választani, akiknél a motor hengerűrtartalma 0,9 liternél kisebb, 34–56 év közöttiek és kisebb városban laknak. A legtöbb bónuszt igénybe vevő sofőrök, akik öt éve nem okoztak balesetet, ezúttal 2 ezer koronánál kevesebbet is fizethetnek. Kevesebb, mint 3 ezer koronát fizetnek azok a 34 és 56 év közötti ügyfelek is, akiknél a motor hengerűrtartalma 1,3-2 liter között mozog. Ugyanakkor akár 20 százalékkal is drágább lehet a biztosítás azoknak a 27 évnél fiatalabb sofőröknek, akik csak nemrég jutottak jogosítványhoz, vagy az elmúlt időszakban balesetet okoztak.

Wüstenrot

Öt százalékkal emelték az árakat a 29 évnél fiatalabb férfiak és a 23 évnél fiatalabb nők számára, mivel szerintük ez számít a legrizikósabb korcsoportnak. A társaság külön kedvezményt vezetett be egyes foglalkozási ágakban dolgozók számára. Tíz százalékkal olcsóbban juthatnak így biztosításhoz a bírók, ügyvédek, újságírók, rendőrök és orvosok. (mi)

A Cseh Biztosító legalacsonyabb árai

cm3/kW AUTOMATIK, AUTOMATIK,

limit 20/20 limit 60/60

Gyerek az Öreg Gyerek az Öreg

autóban (Sk) autó (Sk) autóban (Sk) autó (Sk)

1300-ig/40kW-ig 2866 3064 4166 4364

1300-ig/41kW-tól 3040 3748 4340 4548

1301-től 1400-ig 4297 4579 5597 5879

1401-től 1800-ig/75kW-ig 4762 5072 6062 6372

1401-től 1800-ig/76kW-tól 5037 5363 6337 6663

1801-től 1900-ig/75kW-ig 5609 5969 6909 7269

1801-től 1900-ig/76kW-tól 5935 6313 7235 7613

1901-től 2500-ig/75kW-ig 7825 8315 9125 9615

1901-től 2500-ig/76kW-tól 8263 8778 9563 10 078

2501 felett 11 197 11 885 12 497 13 185

A táblázatban az egyes kategóriák legalacsonyabb árait tüntettük fel

A Kooperativa Biztosító díjszabása

Hengerűrtartalom Átlagos ügyfél 70 év felettiek

1300 cm3-ig 2900 Sk-3707 Sk 1450 Sk-1854 Sk

1301–1400 cm3 3996 Sk-5550 Sk 1998 Sk-2775 Sk

1401–1800 cm3 4718 Sk-6938 Sk 2359 Sk-3469 Sk

1801–1900 cm3 5406 Sk-7509 Sk 2703 Sk-3755 Sk

1901–2500 cm3 7721 Sk-10 723 Sk 3861Sk-5362 Sk

2501 cm3 felett 10 584 Sk-14 700 Sk 5292 Sk-7350 Sk

A Generali Biztosító alapdíjai

Motor (cm3) Kerületi város Vidéki város

33 évesig 33 évestől 33 évesig 33 évestől1300-ig 8154 6384 7339 5746

1301–1500 13 024 9918 11 722 8926

1501–1800 14 180 11 100 12 762 9990

1801–2500 21 025 17 950 18 923 16 155

2500-tól 32 071 27 390 28 864 24 651 A díjak nem tartalmazzák a társaság által nyújtott kedvezményeket

Személyautók alapbiztosítása az OTP-nél

Hengerűrtartalom (cm3) Economy Business

1000-ig 4968 7948

1001–1200 5096 8152

1201–1400 6452 9352

1401–1600 8444 11 400

1601–1800 9820 12 764

1801–2000 14 164 17 708

2001–2500 17 448 20 936

2500-tól 24 896 28 628

A feltüntetett árak nem tartalmazzák a bónuszokat

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?