KDH–Smer paktum: kiborult az ellenzék

Pozsony. |

<p>Ficóék a KDH-val közösen írják át az alkotmányt. Az ellenzéki pártok árulásról és felelőtlenségről beszélnek. Ez az utolsó szög a Népi Platform koporsójába?</p>

Két héttel az elnökválasztás előtt egyezséget kötött a KDH és a Smer: közösen módosítják az alkotmányt. A két pártnak összesen 96 képviselője van a parlamentben, az alaptörvény átírásához legalább 90 szavazat kell.

A kormánypártiak az igazságügyi változásoknak, a kereszténydemokraták a család alkotmányos definíciójának örülhetnek. A Híd és az SDKÚ nem repes az örömtől. Mindebből látszik, hogy a platform egy nagyon laza szövetség, jegyezte meg lapunk kérdésére Bugár Béla. „Főleg, ha ilyen fontos dolgokban sem tudunk megegyezni. Ez változásokat hozhat a platformban, mert az SDKÚ is jelezte, hogy nekik sem nagyon tetszik ez a lépés” – tette hozzá a Híd elnöke. Pénteken ő is tárgyalt Paškával az igazságügyi alkotmánymódosításról, de nem írták alá, mert részleges és elsietett megoldásnak tartják.

Pavol Frešo, az SDKÚ elnöke szintén bírálta a megegyezést. „Ezt a jobbközép pártoknak közösen kellett volna benyújtaniuk, mert így a szocialisták kampányeszközévé válik” – jelentette ki Frešo.

A KDH az államfőválasztás második fordulójában alighanem Robert Ficót fogja támogatni – szűrte le a tanulságot Richard Sulík, az SaS elnöke. „Az alkotmánymódosítást párbeszédnek kellene megelőznie, de ennek még látszatát sem próbálták kelteni” – jelentette ki Sulík, aki kufárkodásnak tartja a két párt megállapodását. A Smer és a KDH állítja: szó sincs politikai üzletelésről.

Az Egyszerű Emberek szerint foglalkozni kell a család védelmével és az igazságügy reformjával is, de nem így. „A megegyezés úgy született, hogy ezekkel a fontos témákkal üzletelni kezdtek. Ez a fő probléma” – jegyezte meg Igor Matovič pártelnök.

A közös javaslat szakmai és emberi párbeszéd eredménye, mondta Pavol Paška házelnök. „Olyan megoldásokat javaslunk, amelyek segítenek az embereken” – tette hozzá. Pavol Hrušovský örömét fejezte ki, hogy a módosítás értelmében alkotmányba kerül, hogy a házasságot csak nő és férfi kötelékeként értelmezik. „A család védelme nem lehet semelyik pártnak közömbös” – tette hozzá. Robert Fico kormányfő és államfőjelölt tegnap üdvözölte a megállapodást. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?