Kažimír a Slovnaftnál kutakodna

Kažimír a Slovnaftnál kutakodna
Pozsony |

<p>A szomszédos országokhoz képest jóval drágább szlovákiai üzemanyagok Peter Kažimírnak is szemet szúrtak. A pénzügyminiszter szerint az elkövetkező két hét folyamán a Slovnaft olajfinomító szakembereivel együtt vizsgálják meg, mit tehetnének az üzemanyagárak nagyobb mértékű csökkentéséért.&nbsp;</p>

Tomáš Novotný, a Natankuj.sk elemzője szerint a drágább szlovákiai üzemanyag elsősorban a magasabb adókkal magyarázható. „Míg Szlovákiában a benzin literje után nagyjából 79 centet fizetünk az államnak, Magyarországon, Ausztriában és Csehországban ez 60 és 68 cent között mozog. Az adókat leszámítva már nem olyan nagy a különbség a benzinárak között” – állítja Novotný.

Kažimír ennek ellenére továbbra sem tervezi az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését. A pénzügyminiszter arra hivatkozik, hogy még az adók leszámítását követően is pár centtel drágább a benzin Szlovákiában, mint a szomszédos országokban, épp ezért javasolta a találkozót a Slovnafttal. „A haszonrés nálunk már nem lehetne alacsonyabb. Ha mégis csökkenne, ez nem lenne jelentősebb hatással a fogyasztói árra” – nyilatkozta Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője. Jozef Badida energetikai elemző szerint azt is érdemes figyelembe venni, hogy Szlovákiában nagyobb összeget kell fizetni az Állami Tartalékalapnak, ráadásul az üzemanyagokba nagyobb arányban kevernek bele biokomponenseket, ami szintén növeli a költségeket. „A kisebb szlovák piac nem vonzó a nagyobb cégek számára, így a konkurencia is kisebb, ami szintén hozzájárul a magasabb árakhoz” – vallja Badida. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?