Kanyarós megbetegedést regisztráltak Pozsonyban

kanyaró k

Egy 18 hónapos gyereknél diagnosztizálták a kanyarót Pozsonyban. A gyereket kórházban kezelik – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Ján Mikas országos tiszti főorvos. Az év eleje óta összesen három kanyarós esetet regisztráltak, ebből kettőt február elején.

„A gyerek orvosi ellenjavallat miatt nem kapta még meg a kanyaró, a mumpsz és a rubeola (MMR) elleni vakcina első adagját. Külföldön nem járt" – mondta az országos tiszti főorvos.

Mikas hozzátette, a Pozsonyi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) egy járványügyi vizsgálat során megállapította, hogy a szülők február 21-én a Pozsony-ligetfalui (Petržalka) gyermekklinikán voltak a gyerekkel. „Azokat a betegeket, akik ugyanebben az időpontban a rendelőben jártak, megkereste a RÚVZ" – közölte a szakember.

A korábbi, igazolt kanyarós esetekkel összefüggő járványügyi kapcsolatot egyelőre nem igazolták – mondta Mikas. „A vizsgálat még folyamatban van" – tette hozzá. A pozsonyi RÚVZ a gyerek kezelőorvosával is együttműködik.

A kanyaró az egyik legsúlyosabb vírusos gyerekbetegség. Elsősorban a gyakori szövődmények miatt tekintik súlyos betegégnek, például a tüdő, a hörgők, a fül és a központi idegrendszer gyulladását okozhatja. A betegség cseppfertőzéssel, gyorsan terjed, különösen a nem beoltottak körében. Lappangási ideje nyolc és 15 nap között van, átlagosan tíz nap.

A szakemberek szerint a leghatékonyabb megelőzési módszer a két vakcina beadása. „Tekintettel arra, hogy sokan utaznak külföldre, valamint arra, hogy az átoltottság 95 százalék alá csökkent, nem zárható ki a kanyaró behurcolása és terjedése" – magyarázta az országos tiszti főorvos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?