Kaliňákék az MKP-val véleményeztetik magyar nyelvű anyagaikat?

Pozsony |

<p>A belügyminisztérium levéllel fordult a Magyar Közösség Pártjához, kérve, hogy véleményezze az idei választásokra vonatkozó tájékoztató és útmutató magyar nyelvű fordítását.&nbsp;</p>

A belügyminisztérium tavaly hibásan fordította le a magyar nyelvre a megyei választásokról szóló hivatalos tájékoztatóit – melyeket minden választópolgárnak postáznak. Ezt akkor – többek között – az MKP is nehezményezte, most a belügy furcsa módon próbál elébe menni az esetleges problémának. Az állami hivatal munkát ad egy politikai pártnak.  Pénteken a Robert Kaliňák vezette tárca levélben fordult az MKP-hoz. „A minisztérium választási, népszavazási és politikai pártok szekciója arra kéri az MKP-t, véleményezze az idén sorra kerülő választásokra vonatkozó tájékoztatás és útmutató magyar nyelvű fordítását.” 2014-ben három választásra kerül sor: márciusban államfő-, májusban EP-választás lesz, ősszel – várhatóan november végén – pedig helyhatósági választásokra kerül sor.  „Az előző levelezésünk alapján tehát a minisztérium várja az MKP meglátásait az újabb tájékoztatással és útmutatóval kapcsolatban, amelyet most már csak magyar nyelven küldtek el címünkre.Ebből is látszik, hogy érdemes felemelni a hangunkat, amikor jogaink betartásáról van szó. A választási útmutatók kisebbségi nyelven való közzétételét törvény garantálja, s ennek értelmében jogosan kifogásoltuk a megyei választások előtti hiányosságokat. Komoly eredménynek könyveljük el, hogy a minisztérium megszólította a parlamenten kívüli MKP-t. A lefordított szöveget, természetesen véleményezzük, és ezt a jövőben is szívesen megtesszük” – áll az MKP által az Új Szónak küldött sajtóhírben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?